A magyar pártok képviselői készek tárgyalni, az együttműködésben látják a jövőt

Híd Összefogás
Pozsony |

A szlovákiai magyar pártok képviselői készek tárgyalni az esetleges együttműködésről. A pártelnökök – Mózes Szabolcs (Összefogás), Sólymos László (Híd), Simon Zsolt (Magyar Fórum) – abban is egyetértenek, hogy a hangjuk hiányzik a parlamentből.

 „A széttöredezettség árt a magyar közösségnek, ezért úgy véljük, hogy már nem elegendő a pártok közötti együttműködés, hanem egy erős mozgalomra vagy pártra van szükségünk, amely egységes lesz, ugyanakkor tükrözni fogja a magyar közösség sokszínűségét is, vagyis integrálni fogja a konzervatívokat és a liberálisokat” – fejtette ki a TASR megkeresésére Mózes. Az Összefogás elnöke senkit sem zárt ki az együttműködésből, ugyanakkor fontosnak tartja a vérfrissítést, a megújulást minden téren. Szerinte a magyar pártokat nélkülöző kormányok nem törődnek Dél-Szlovákia fejlesztésével.

Hozzátette: július 30-án közösségi pikniket rendeznek Gombaszögön, ahová a magyar pártok képviselőin kívül meghívják a dél-szlovákiai polgármestereket és önkormányzati képviselőket, valamint a magyar kisebbségi szervezetek és intézmények vezetőit is, hogy az együttműködés lehetőségeiről tárgyaljanak.

Sólymos a TASR hírügynökségnek elmondta: elsősorban a Híd és az MKP pártok közötti egyezséget tekinti kulcsfontosságúnak. A közös tárgyalóasztalnál ugyanakkor szerinte minden olyan pártnak helyet kell biztosítani, amely támogatni akarja a nemzeti kisebbségeket és az általuk lakott régiókat. Úgy véli, olyan együttműködési formát kell keresni, amely biztosítani tudja az erős politikai képviseletet. „Már most is világosan látszik, hogy hiányzik a hangunk a parlamentből, ahogy a kormányzati részvételünk is” – fűzte hozzá Sólymos, aki bevallása szerint korrekt tárgyalásokra készül.

Simon kiemelte, hogy egyértelműen tisztázni kell az értékeket és a prioritásokat, hogy ezek a későbbiekben ne fordítsák szembe egymással az egyes pártokat. Ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy a Magyar Fórum nem támogatja a területi autonómiát, és nem is tekinti prioritásnak. Simon fontosabbnak véli az infrastruktúra-fejlesztést és a munkahelyteremtést a déli régiókban, valamint a kulturális vagy oktatási autonómia megteremtését. Az esetleges együttműködésből ő sem zárt ki egyetlen pártot sem.

Králik Róbert, az MKP sajtótitkára a TASR hírügynökség megkeresésére kijelentette: azután, hogy az MKP a szombati (július 18.) pártkongresszuson új vezetést választott, folytatódhatnak a pártok közötti egyeztetések. Hozzátette: elsősorban az Összefogással, illetve a Híddal akarnak tárgyalni. Az együttműködés formája szerinte még kérdéses.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?