Boris Johnson nem szeretne újabb országos zárlatot

Boris Johnson

Gyakorlatilag kizárta az országos kiterjedésű zárlat újbóli elrendelésének lehetőségét vasárnap megjelent nyilatkozatában a brit miniszterelnök. Boris Johnson kijelentette: ma már van annyi tudásanyag az új típusú koronavírusról, hogy az ország teljes lezárása elkerülhető legyen.

Johnson a The Sunday Telegraph című vasárnapi konzervatív brit lapnak adott interjúban igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy ő is az újabb országos zárlatot kizáró francia álláspontot vallja-e.

Jean Castex francia miniszterelnök a minap kijelentette, hogy nem lehet szó újbóli teljes körű, az egész országra kiterjedő korlátozások elrendeléséről, tekintettel a járvány elején alkalmazott zárlat katasztrofális gazdasági hatásaira.

Boris Johnson a brit lapnak nyilatkozva a nukleáris elrettentéshez hasonlította az egész országra kiterjedő teljes zárlat lehetőségét. Úgy fogalmazott: a nukleáris elrettentés eszköztárát sem lehet feladni, de "nyilvánvalóan nem szeretném használni".

A brit miniszterelnök kijelentette: a szakértők ma már sokkal jobban tudják észlelni és helyi szinten lokalizálni a betegség megjelenését, mint korábban. Emellett sokkal nagyobb a tudásanyag arról is, hogy a koronavírus-járvány milyen csoportokat érint, milyen módon terjed, így most már meg lehet határozni, hogy mely csoportokat kell kiemelten védeni - tette hozzá.

Johnson kijelentette: mindezek alapján nem hiszi, hogy ismét olyan helyzet állna elő, amelyben országos zárlatot kellene elrendelni.

A brit kormányfő néhány napon belül másodszor ad hangot derűlátásának a nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezésével kapcsolatban.

A Downing Streeten tartott pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: őszintén reméli, hogy lehetséges lesz a még érvényben lévő korlátozások felülvizsgálata, és legkorábban novembertől, de lehetőség szerint karácsonyig lehetővé válik az élet jelentősebb mértékű normalizálódása az országban.

Johnson elmondta: a kórházakba koronavírus-betegséggel újonnan felvett, illetve a lélegeztetőgépes kezelésre szoruló páciensek száma egyaránt több mint 90 százalékkal csökkent a nagy-britanniai Covid-19-járvány április eleji tetőzése óta, és folyamatosan lefelé tart a halálozási ráta is.

Hozzátette: a járvány kezdetén, amikor a jelenleginél sokkal kevesebbet lehetett tudni a vírus természetéről és terjedéséről, az országos kiterjedésű, mindenhol egyformán érvényes korlátozások elrendelése volt a megfelelő válaszlépés, és ezek a korlátozások több ezer emberéletet mentettek meg.

A vírusról azóta összegyűjtött tudásanyag azonban immár lehetővé teszi a koncentráltabb, egy-egy helyi körzetre összpontosuló védelmi intézkedések alkalmazását - mondta a brit miniszterelnök.

A legutóbbi adatok már jelzik, hogy a korábban elrendelt országos zárlat - amelyet a brit kormány azóta jelentősen enyhített - példátlan gazdasági visszaesést okozott.

A brit statisztikai hivatal (ONS) minap ismertetett legfrissebb becslése szerint soha nem mért ütemben, 19,1 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék (GDP) a májussal zárult három hónapban.

A vizsgált időszakban intenzíven gyorsult is a visszaesés üteme: az ONS adatai szerint a február és április közötti három hónapban 10,8 százalékkal, a márciussal zárult háromhavi időszakban 2,2 százalékkal csökkent a brit GDP-érték.

Londoni elemzői várakozások szerint a brit gazdaság az idei év egészét súlyos recesszióban tölti.

Az egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) friss előrejelzésében közölte: számításai szerint a brit hazai össztermék 2020-ban 11,6 százalékkal zuhan.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?