Több mint 80 csecsemőt fertőzött meg a koronavírus Texasban

csecsemő

Texas tengerparti településein 85 csecsemő van a koronavírus-fertőzöttek között - közölte egy egészségügyi illetékes.

Annette Rodriguez, Corpus Christi Nueces megye tisztifőorvosa a hét végén közölte, hogy a 85 gyermek mind egyévesnél fiatalabb, de további részleteket nem közölt arra vonatkozóan, hogyan fertőződhettek meg.

"Ezek a babák még az első évüket sem töltötték be. Kérjük, állítsák le a betegség terjesztését" azzal, hogy a szükséges utazásokat leszámítva otthon maradnak, betartják a közösségi távolságtartást, és nyilvános helyen maszkot viselnek - mondta a tisztifőorvos.

Texas állam republikánus kormányzója is sürgette a széles körben történő maszkviselést, hogy elkerülhető legyen egy újabb karantén, amit nem zárt ki.

Texasi egészségügyi vezetők jelentése szerint szombaton immár az ötödik egymás követő napon meghaladta a tízezret az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, és újabb 130 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegségbe. Az amerikai államban a hivatalos adatok szerint a fertőzöttek száma 317 730, a halálos áldozatoké 3865.

A fertőzöttek tényleges száma ennél feltehetően magasabb, mert sok embert nem teszteltek, és a kutatások szerint a fertőzöttek is lehetnek tünetmentesek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?