Könyvsorsok: A Sárbogárdi Jolán-univerzum

aa

Harminc éve látott napvilágot a Jelenkor folyóirat 1990 júniusi számában az a kisregény, amelynek első sora azóta szállóigévé vált: „Margittay Edina még soha nem volt egymáséi.”

A kortárs magyar próza egyik legkülönösebb alkotása, amelyet szerzője filléres szerelmesfüzetek és ponyvaregények nyelvéből és fordulataiból, valamint helyesírási és nyelvhelyességi hibákból, közhelyekből, hibás idézetekből „barkácsolt” össze. A szöveg így folytatódik (az idézet a később könyv alakban is megjelenő regény szövegéből származik): „Dacára ezen a verőfényes, kora őszi reggelen kisportolt léptekkel haladt el az épületek övezte Váci utcán, melyen szerette a meg-megismétlődő metró és autó tülkölést nagyon, a felhangzó arab’s és székely nyelvet, valamint az Air-kondícionálások hűvösében ejtőző Romániai Nénikék tarka forgatagát. Kedvenc utcája volt! Már kislány korában is kimondott bizsergést érzett, amikor édesanyjával végig sétáltak azon a jó nevű Magyar Költőről elnevezett tér irányába, ahol a Vörösmarthy Gerbaudban »kiruccanva« süteményt fogyasszanak. Az omlós parfék, valamint Rigó Jancsi-k mély íze máig is ott volt szájában és ajkán. Sajnos, kedves édesapja ritkán tarthatott velük kiruccanáskor gyakori elfoglaltsága, és rengeteg külföldi kiküldetései miatt, ami mindmáig csendes szomorúsággal töltötte el. Istenem, hol van már a röpke gyermekkor!”

A regény címe alatt műfaji önmeghatározás is olvasható: habszódia. Ilyen műfajt nem ismer az irodalomtudomány, azonban a maga nemében telitalálat. Felidézi a rapszódiát, amely szenvedélyes, csapongó érzelmeket megjelenítő lírai költemény, de egyúttal kétségbe is vonja, parodizálja, édeskéssé, giccsessé változtatja a hab előtaggal. Még akkor is telitalálat, ha ebben az esetben regényről van szó, hiszen egy túlzottan érzelmes, érzelgős, csöpögős, szentimentális – „lírai” műről van szó.  

De ki ír ilyen vállaltan giccses regényt, tele stilisztikai és helyesírási hibával, és ha már megírta, hogyan létezik, hogy azt az egyik legjobb magyar irodalmi folyóirat leközli? – mit leközli!, egyenesen az 1980-as, 90-es évek egyik kultikus, legnagyobb hatású irodalomtörténészének, Balassa Péternek az utószavával, pontosabban levelével és kommentárjával együtt publikálja, kitüntetett figyelemben részesítve.

A Jelenkorban közzétett szöveg fölött Sárbogárdi Jolán neve olvasható, egy tökéletesen ismeretlen név az akkori irodalomértők számára, így elvileg fel sem vetődött, hogy álnév lenne. Balassa Péter kommentárjából azonban arra következtethetünk, hogy az irodalomtudós tisztában volt, ki a valódi szerző: az évődő, játékosan tudományoskodó hangból erre következtethetünk. Na meg kommentárjának utolsó soraiból: „A Kritikus, az Elemző bevallja: nem tud betelni a manírnak mint kozmikus szakértelemnek ezzel a túltengésével. Mintha csak egy verbális lórúgást szódával az ünnepeltre emelne: »Köszönjük, Jolán!«” A figyelmes vagy inkább vájtfülű olvasó a fura szókapcsolatból talán összerakhatta magának a szintén 1990-ben megjelenő Szódalovaglás című kötet címét, következtetve belőle a Sárbogárdi Jolán név mögött megbúvó valódi szerzőre, Parti Nagy Lajosra.

Parti Nagy Lajos lírikusként vált ismertté az 1980-as években, és már első versesköteteiben is szenvedélyes érdeklődést tanúsított a nyelvi elvétések, stilisztikai hibák, fura grammatikai megoldások poétikája – és ebből következően a dilettáns irodalom, illetve a fűzfaköltészet iránt. A Sárbogárdi Jolán álnéven közölt A test angyala című kisregény azonban túl is mutat ezen. Ebben a műben már olyan szinten tobzódnak a hibák, olyan mértékben eltér a konformizált, bejáratott irodalmi nyelvtől a regény nyelvhasználata, hogy egy teljesen új nyelvfelfogás jelentkezik. A helyesírási, stilisztikai, grammatikai stb. eltérések, szokatlanságok eredményeképpen a nyelv mint tészta, mint szabadon gyúrható, „mancsolható” (Parti Nagy Lajos kifejezése) anyag áll elénk. A határán van a nyelv irodalmiságának és a jelentés lehetőségének. Éppen ezért A test angyala valódi tétje – ellentétben az „igazi” regényekkel – nem a cselekménye. Az nem is lehet, mert az a szerelmes füzetek narrációját követve két fiatal közhelyes-giccses love story-ját mutatja be, a kötelező akadályokkal (szakítás, próbatételek stb.) és happy end-del. Hanem a valódi tét a nyelv átgyúrásának tűréspróbája, tűréshatára, hogy meddig haladhatunk a nyelv anyagszerű és játékszerű felfogásában, és hol van ennek a határa.

És éppen itt érkezünk el a regény egyik legellentmondásosabb rétegéhez, merthogy a fenti játék nem pusztán ártatlan nyelvi játék, hanem erőteljes szatíra, elemi erejű paródia és kíméletlen irónia is. De vajon ki és mi ellen irányul ez az irónia? – tehetjük fel a kérdést. Kit és mit tesz nevetségessé A test angyala nyelve? Az alulművelt, mégis sznob, belvárosi újgazdagokat? A nyelvet rosszul használó dilettáns írókat, fűzfapoétákat? A szerelmes és ponyvaregények nyelvét, íróit és olvasóit? Vagy általában az írónőket? Csak a nyelven nevetünk, vagy a nyelvhasználat mögé egy konkrét társadalmi réteget képzelünk? Én úgy gondolom, Parti Nagy Sárbogárdi-szövegei nem az alacsonyabb társadalmi rétegek vagy a női irodalom ellen irányulnak, hanem sokkal inkább a tehetségtelenség, az alkalmatlanság, a szakmaiatlanság, a hozzá nem értés, az álműveltség, az áltudás, az önkritika hiánya ellen, ezeket teszi nevetség tárgyává.

Parti Nagy Lajos később többször felhasználta a Sárbogárdi Jolán nevet, egy egész univerzumot épített köréje. Egyrészt a Jelenkorban megjelent kisregényt átírta, és önálló kötetben is megjelentette, 1997-ben két változatban, majd 1998-ban és 1999-ben is, és ebből a szövegből hangjáték, illetve 1995-ben színházi előadás is létrejött. Másrészt Parti Nagy már 1992-ben olyan hangjátékot írt Ibusár megállóhely címmel, amelyben Sárbogárdi Jolán szereplőként lép színre, és ebből keletkezett még ugyanebben az évben az Ibusár című dráma. A darabban Sárbogárdi Jolán A test angyalához hasonló nyelviségű dráma szerzőjeként lép színre, azonban a két Sárbogárdi Jolán – bár a nevük azonos – nem azonosítható egymással problémátlanul. A regény szerzője egy belvárosi „kádári úrilány”, míg a darabé egy vidéki, „dilettáns jegykiadó”, hogy a szerző meghatározásait idézzük. E két alak mellé helyezhetjük a költő Sárbogárdi Jolánt, aki 2019 decemberében jelentkezett verssel az Irodalmi Szemlében… Mint látható, a Sárbogárdi Jolán-univerzum sok meglepetést tartogat az olvasó számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?