Kalmár Zsolt: Storck visszaadta az önbizalmunkat

Kalmár Zsolt

Kalmár Zsolt, a labdarúgó Fortuna Ligában szereplő DAC csapatkapitánya nem teljesen elégedett az elmúlt szezonnal. Annak viszont örül, hogy Bernd Storck vette át a csapat irányítását, szerinte ő a legmegfelelőbb ember arra, hogy a fiatal gárdát a jó irányba terelje. A magyar válogatott középpályás a szabadsága alatt szakított arra időt, hogy lapunknak nyilatkozzon.
 

A szezonban két súlyos sérülése is volt, először augusztus közepén a térdét kellett megműteni, majd novemberben a Puskás Aréna avatóján Uruguay ellen bokatörést szenvedett. Hogyan élte meg ezeket a sérüléseket, hogyan vészelte át a nehéz időszakokat?

Nem volt könnyű. Volt egy térdsérülésem, pár hónapot kihagytam miatta, aztán mikor visszatértem, 3-4 hét múlva jött a bokatörés. A törés kicsit más volt, mert a szalagok fájtak még néhány hétig. Elég kemény időszak volt, de sok mindenki mellettem volt, főleg a családom, így könnyebben át tudtam vészelni, és úgy érzem, sokkal erősebben tértem vissza. Utána a formámat szerencsére tudtam hozni, és mindent kiadtam magamból, amikor pályára léptem.

A sérülései ellenére kilenc góllal zárta a szezont. Hogy értékeli az idényt egyéni szempontból?

Igaz, hogy 9 gólt lőttem, de kicsit dühös vagyok, mert minden meccsen volt még 2-3 nagy helyzetem, amiből több gólt kellett volna rúgnom. Akár még a gólkirályi címet is elnyerhettem volna, ha jobb a helyzetkihasználásom. Ezen a téren még van hova fejlődnöm, remélem, hogy a jövőben javulok ebből a szempontból.

És csapatszinten? Vida Máté azt mondta, ha nem tudják elhódítani a Szlovák Kupát, akkor minden más eredmény csalódás. Végül nem jött össze a kupaálom, az elődöntőben a Ružomberok ütötte ki a csapatot. Ön is úgy véli, hogy csalódás volt a szezon?

A harmadik hellyel megszereztük a nemzetközi kupaindulást. Ezt a célt sikerült teljesítenünk. De nem vagyok elégedett, hiszen más célok, a kupadöntő elérése, a kupa megnyerése, illetve az, hogy versenyben legyünk a bajnoki címért, ezek elmaradtak. Lehet, ez most kicsit nagyképűen hangzik, de a DAC csapata már van olyan szinten, hogy a kupákért küzdjön. Ezért sem egyéni, sem csapatszempontból nem vagyok teljesen elégedett az elmúlt szezonnal.

Ha már szóba került a rózsahegyi csapat: ebben a szezonban ötször találkozott egymással a két együttes, ebből csak egyszer tudott győzni a DAC. Mitől lett idén mumus a Ružomberok?

Ellenük sosem könnyű játszani. Az egész meccsen védekeznek, mi meg elég nyitott játékot játszunk, széthúzzuk a területet, így a labdavesztéseink után nagy területek nyílnak előttük. 3-5-2-t védekeznek, nagyon kellemetlen ellenfél. Nagyon sokszor bejön nekik a zárt védekezés, tipikusan szlovák focit játszanak. Tényleg nehéz meccseket játszunk ellenük, mind hazai pályán, mind pedig idegenben. De reméljük, hogy a jövőben többször meg tudjuk majd verni őket.

A Slovan ellen az alapszakaszban viszont fölényesen győztek, igazi „rock and roll” focival 5:2-re diadalmaskodtak. Igaz, akkor ön sérülés miatt nem lépett pályára. Milyen volt a tribünről nézni a győzelmet?

Fantasztikus eredmény volt az. Igen, sajnos, akkor még nem tudtam a pályán lenni, akkor jöttem vissza a térdsérülésemből. A Slovan ellen mindig nehéz játszani, hiszen erős keretük van. Remélem, jövőre minél közelebb kerülünk hozzájuk, vagy akár meg is tudjuk majd előzni őket.

A szezon legmeglepőbb eredménye a nagymihályi 5:0-s zakó volt. Az ilyen eredményekhez az elmúlt években nem voltak hozzászokva a szurkolók és a csapat sem. Azon a meccsen mi hiányzott, mi vezetett a nagyarányú vereséghez?

Sajnos ott sem tudtam játszani, nem is voltam ott a csapattal. A nagymihályiaké egy kisebb csapat, amelyek ellen ebben a szezonban rendre pontokat hullajtottunk. Ilyen volt a Sereď és a Senica elleni mérkőzés is. De ezek a meccsek is olyan tapasztalatokat adtak, amik eddig hiányoztak a csapatból, ez is segíti a fejlődésünket.

A tavaszi felkészülés előtt menesztették Peter Hyballát, akivel a játékosok nagyon jól megértették egymást. Majd pár nappal később Vida Kristopher is távozott a csapattól. Mit szól ehhez?

Úgy vagyok vele, hogy a fociban mindig gyorsan történnek a dolgok. Egy profi játékosnak mindig fel kell készülnie arra, hogy gyorsan változnak a körülmények. Az a klub dolga volt, hogy menesztette Peter Hyballát, így döntött, erről nem is tudok, és nem is akarok többet mondani. Ami Vida Kristophert illeti, a klub filozófiája, hogy minél több jó játékost neveljen ki, és adjon tovább egy nívósabb bajnokságba. Ez is egyfajta eredmény a DAC-nak, hogy az olyan játékosok, akikben van potenciál, ki tudjanak innen, a szlovák bajnokságból ugorni. Persze Kristopher távozását a csapat is megérezte, hiszen ő egy húzóember volt, és a csapat magjához tartozott. De rajta kívül is vannak fiatal, tehetséges játékosaink.

Hyballa helyére Hélder Cristovao érkezett, de sokáig nem maradt Dunaszerdahelyen. Az ő vezetése alatt nem igazán jöttek az eredmények, és a csapat játéka is visszaesett. Ön szerint mi lehetett az ok, miért nem talált egymásra 
a csapat és az edző?

Hélder Cristovao más játékrendszert és más filozófiát akart velünk játszatni, mint amit játszottunk Peter Hyballával. Nehéz volt megszokni az ő stílusát, és nem is volt rá túl sok időnk a tavaszi felkészülés alatt.

Nem mehetünk el szó nélkül a koronavírus-járvány és a felfüggesztett bajnokság mellett sem. Hogy élte meg a karantént? Tavaly szeptemberben megszületett a kisfia, így a családdal valószínűleg azért könnyebb volt elviselni a bezártságot, talán még örült is kicsit a kényszerszünetnek?

Több mint két hónapig nem csinálhattam azt, amit igazán szeretek, nem focizhattam, ez sem volt könnyű időszak. De mozgalmasan teltek a napjaink, hiszen a kisfiam már kúszik-mászik, nagyon oda kell rá figyelni. Persze edzettünk is, hiszen kaptunk a klubtól minden napra edzésprogramot, futóedzéseket, erősítő gyakorlatokat végeztünk. Szerencsére van egy kertünk, ahol tudtam mozogni. Vettem egy teqballasztalt, azon is sokat gyakoroltunk.

Mi a véleménye a rövidített rájátszásról? Ön szerint érdemes volt ilyen, ötmeccses formában újra elindítani a bajnokságot?

Jobban örültem volna a tíz meccsnek, hiszen úgy nagyobb esélyünk lett volna megszerezni a második helyet. Most így, a rövidített programban is csak 1 ponttal maradtunk el a második helyezett zsolnai csapattól. Ha van még öt meccsünk, akkor biztosan megszerezzük az ezüstérmet.

A rájátszás előtt érkezett Bernd Storck a kispadra, mit gondol a német mesterről? Önök a válogatottból már ismerték egymást.

Örültem neki, hiszen nagyon profin gondolkodik a futballról. Egy nagyon jó ember került a csapat élére. Ő a megfelelő ember arra, hogy a fiatal csapatunkat a jó irányba terelje. Úgy tűnik, hogy be is válik, hiszen tudjuk, mit akar játszani, és ez nagy önbizalmat ad a játékosoknak.

Úgy tűnt, hogy Storcknak sikerült felrázni a csapatot, lelkileg és testileg is. Ismét hajtós, kreatív focit játszottak a rájátszásban.

Bernd Storck visszahozta azt a német felfogást a klubba, ami Peter Hyballa alatt jellemző volt ránk. Ő is azt a letámadós stílusú focit alkalmazza, ami sokkal jobban fekszik a csapatnak. Ebben a stílusban jobban ki tudnak teljesedni a játékosaink. Jó focit játszunk, nagyon sok helyzetet kidolgozunk, amit a szurkolóink is szeretnek. Remélem, hogy az új szezon kezdetére még jobban összecsiszolódunk és még jobbak leszünk.

A helyzetkihasználással azonban hadilábon állnak, az öt meccs során több ziccert is elhibáztak. Ez csak a koncentráción múlik, vagy más is közrejátszhat?

Ez nagyon jó kérdés. Ahogy említettem, nekem is sok helyzetem volt, amit nem lőttem be. Lehet a koncentráció miatt, de nagyon nehéz rá válaszolni. Mindenképpen oda kell figyelnünk arra, hogy előbb eldöntsük a mérkőzéseket, hiszen sok olyan meccsünk volt, ami a helyzetek alapján már az első félidőben eldőlhetett volna a javunkra, mégis végig izgulnunk kellett, hogy egyáltalán megnyerjük-e.

Miben kell fejlődnie a következő szezonban a DAC-nak, hogy közelebb kerüljön a Slovanhoz, esetleg meg is előzze a pozsonyi csapatot?

Van potenciál a csapatunkban, hiszen ez egy fiatal gárda. A legnagyobb problémánk az, hogy kisebb csapatok ellen több pontot veszítünk. A rangadókon már jók vagyunk, nagy arányban behúzzuk őket. Ezen kell a jövőben javítanunk. A Slovan a kiscsapatok elleni mérkőzéseit is behúzza, ezért is tudnak bajnokok lenni.

Októberben Bulgária ellen pótselejtezőt játszanak a jövő évi Eb-ért. A meccs eredetileg tavasszal lett volna, de a járvány miatt elhalasztották. Így nagyobb az esély arra, hogy ott lesz a válogatott keretében, hiszen tavasszal épp a sérüléséből tért volna vissza.

Igen, nekem ez így jól jött ki. Hiszen ha az eredeti időpontban rendezik, akkor még nem lettem volna 100%-os állapotban. Most arra fókuszálok, hogy minél jobban teljesítsek, és hogy kezdőként léphessek pályára azon a mérkőzésen. Ha tudom tartani a szezonvégi formámat, akkor minden esélyem megvan, hogy ott legyek a válogatott keretében és a kezdőben.

És ha úgymond önt kivesszük a képletből, vajon a magyar válogatottnak is jól jött a halasztás? A hátvédsor is elég foghíjas volt ebben az időszakban, Willi Orbán hiányzása pedig nagy érvágás volt a csapatnak.

Igen, hiszen több kulcsemberünk is sérült volt. Így viszont egy nagyon erős csapattal tudunk majd kiállni Bulgária ellen.

Mit gondol, mennyi esélyük lehet kiharcolni a selejteződöntőt, illetve kijutni az Eb-re?

Mindig pozitívan gondolkodom. A válogatott képes arra, hogy legyőzze Bulgáriát, aztán pedig a soron következő ellenfelet. Nem egy francia vagy egy német csapat ellen kell kivívnunk a továbbjutást, hanem egy hozzánk hasonló erősségű válogatott ellen. De a továbbjutáshoz az kell, hogy mindenki, aki a pályára lép ezen a meccsen, 100%-ot nyújtson. Sok munkát bele kell tennünk abba a két meccsbe, fegyelmezettnek kell lennünk, és akkor valóra válhat az álmunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?