Azok a legjobb piacozások, amelyek úgy kezdődnek, hogy az ember nem is tudja, hogy piacra megy. Ilyen szempontból az egész élet egy nagy piacra menés. Ha mindezt nem tudatosítjuk is, nem baj, fontosabb, hogy legyen nálunk készpénz.
Gyönyörű júniusi vasárnap reggel, falják a rigók a kertben a cseresznyét, a csigák az epret, a kolorádóbogarak lárvái meg a krumplit. Mindenki teszi a dolgát, ez a reggel mégis főleg attól gyönyörű, hogy semmi dolgunk, semmi programunk. Beülök az autóba fél kilenckor, szabad már az átjárás a határon, megnézzük a túlkomáromi Tescót. Jó három hónapja nem láttuk egymást, ideje végigtolni a gurulós kocsit, hátha. Kilenc előtt öt perccel gördülünk be maszkban, mire megszólal a hangszóró: megkérjük hatvanöt évnél fiatalabb vásárlóinkat, szíveskedjenek elhagyni az áruház területét. Gyors fejszámolás, sehogy sem jön ki a hatvanöt, pánikszerű listaelőkapás (mert listát azért hoztunk), és kilenckor már csapjuk is le a csomagtartót, csalódottan, mint akinek ellopták a vasárnapját.
Sonka, kolbász, kiscsibe
Már majdnem elhittem, hogy megint összefogtak ellenünk, amikor a hídon kettesben döcögve bevillan, hogy ilyentájt zajlik a komáromi várpiac, amelynek lényege, hogy mindenki kipakolja, ami otthon felesleges, aztán lesz, ami lesz. Nyilván nem egy vérbő vásárrengeteg, de hát tíz standdal is lehet hangulata egy ilyennek. Leállítjuk a lóerőket a hintás parknál, a nép pedig már látható módon szivárog a VMK és az egyetem közti területre. Nem is kevesen. A bejáratnál aztán meglepődünk: hogy kerül ide ennyi ember? Feltesszük a napszemüveget, hogy ne lássák, mit nézünk, aztán befelé. Van, aki csak reggelizik az ételesbódéknál, vagy a vasárnapi első sörét issza, a legtöbben viszont nézelődnek, kotorásznak, egyezkednek, vagy már a zsákmányt cipelik haza. Vagy csak ülnek és néznek, mint a pocakos cigány emberek, akik lovas kocsikkal jöttek, és árulják, amit árulnak. Használt használati tárgyakat, régiséget, szerszámokat, akármit. A szomszédban a kiscsibe darabja például egy euró. „Tessék mondani, ezek a kiscsibék itt az alsó ládában miért kerülnek három euróba? Prémiumkategóriásak?” Azokból nem nagyon lesz kiscsibe, mivel azok kiskacsák – magyarázza az eladó. De talán már kapni olyan tápszert, amellyel kiscsibéből is nevelhető kiskacsa, jegyezzük meg, az úr pedig helyesel, hogy talán kapni már olyat is, igen. Battyogunk tovább, egy szimpatikus fiatalember régiségeket árul, továbbá sonkát, szalonnát és kolbászt. Aki nála nem találja meg a magának valót, az sehol. Hopp, egy Ditmar Urbach tányér, pontosabban kettő, a mély meg a lapos párja a zöldes virágos típusból, semmi baja, alig használták, mennyire tartja, főnök? Három euró darabja, a kettő ötért vihető, csomagoljam? Nyilvánvaló!
Várni nem szabad
Közben egy negyvenes férfi két euróért elvisz egy sárgarézből készült csipetkeszaggatót, azt a típust, amelynek mindkét végén van hullámos peremű lemezke. Egy ötvenes hölgy meg szörnyülködve követi, hogy azt ő nézte ki magának, most mi lesz. „Ilyenekkel várni nem szabad” – tárja szét a karját az eladó, majd biztosítja a hölgyet, hogy egy hét múlva is hoz majd ilyeneket, hiszen minden alkalommal elad néhányat. Furcsa módon nagy a kereslet az üvegből készült angyalszobrok iránt. Egyik-másikért tizenöt eurót is képesek otthagyni. Nyilván ezeknek is megvan a rajongótáboruk, mint a Real Madridnak meg a porcelánszarvasoknak. Ballagunk tovább, egy zólyomi rendszámú autó előtt pokróc, rajta kartonpapírból épített hajó, autó és tank. Mellettük a felirat: „Dísz”. Húsz euróért hazavihető. De ha valaki kettőt vinne, nyilván megszámítják olcsóbban. Ez az alapszabály a világ minden piacán érvényes, itt is. Bent a tető alatt asztalsorok, az egyik elegáns, szemüveges bácsi órákat meg szerszámokat árul. Nekünk meg pont jól jönne egy tizenötös kulcs. Keresgélünk, közben két illető az egyik karóra felől érdeklődik. „Maga ilyet még csak a tévében látott” – mondja nekik az eladó, majd hozzáteszi, hogy ő ezt egy olyan illetőtől szerezte, aki azt sem tudta, mi ez. „Ötven centért elviszem ezt a kulcsot” – szólok oda határozottan, mire jön a válasz, hogy „Ötven centért akkor kapod meg, ha kettőt viszel. Nem értesz te ehhez! Meg ez amúgy is egy füles kulcs, azok többet érnek.” Keresgélek, hol egy másik tizenötös, hiszen, ha belegondolok, a kerékpár kerekének gyors kiszereléséhez kettő darab kulcs az ideális, már ha nem akar valaki állítható franciakulcsokkal szenvedni.
Te a hajógyárban dolgozol?
Nahát, egy szép lemezvágó olló, ezért vajon mennyit kérhet. „Amit a többi árusnál találsz, az mind szemét. Nálam vannak a legjobb kulcsok, mert nekem táskában hozzák. Te a hajógyárban dolgozol?” – szól az öreg ismét. Mondom, hogy nem, nem dolgozom a hajógyárban, miért, ön honnan jött? „Én itt lakom a nagy kéménynél.” Tudom, mondom, ott van a jó kenyér. „Meg a jó nők” – emeli meg a hangját. Vagy van családod? Persze, mondom. „Nekem csak egy gyerekem van, de még fel sem hív. Bezzeg, ha kell neki száz euró, akkor megtalál.” Na szóval, próbálok irányt szabni a dolgoknak, két villáskulcs, egy euró... Persze csak kettest találok a pénztárcámban, nyújtom is neki. Megfogja és felnevet. „Hallod, ezen már vehetnél négyet! Nagyon kis üzletes vagy te! Gyere máskor is!”
A bejárathoz közel üldögél az egyeurós bácsi. Nála mindenből lehet alkudni, de mindenből csak egy eurót. Magyarországról érkezett, főleg régiségeket árul, például egy két és fél literes kék zománcos kancsót, amelynek az aljára rá van írva, hogy Kőbánya. Ki az, aki egy ilyet nem akar hazavinni? Találni szép katonaládákat is, az egyiken még a felirat is ott van. „Pál Ján Farkasd.” Régi bakelitlemezeket is vehetnek a gyűjtők, megvan például a Muzsikástól az Élő népzene I. Ilyen a komáromi várpiac, pontosabban mindig másmilyen: a hivatalos feliratok tájékoztatása szerint minden második hétvégén autó-motor és kisállatpiac a fő profil. Jövünk még máskor is, hogyne. Főleg, mivel most is ott hagytunk valamit, amit később megbántunk: két darab, fehér alapon kék vonalakkal díszített mázas tálacskát, melyek egyértelműen Romániában készültek.
Ha nem küldenek ki a Tescóból, el sem jutok ide. Most akkor köszönjem meg a koronavírusnak?
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/29. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.