Farizeusok, nem keresztények

Anna Záborská

Tavaly a szivárványos menet kapcsán írtam arról, hogy ez az akció nem használ, hanem árt a homoszexuálisoknak. Most azokról a parlamenti képviselőkről szeretnék szólni, akik eddig még senkinek sem használtak, viszont nagyon rövid idő alatt nagyon sokat ártottak a keresztényeknek. 

Az ő megnyilatkozásaikat hallva ugyanis sok ember hiheti azt, hogy minden keresztény osztja a véleményüket, s így hozzájuk hasonlóan minden keresztény jobb esetben nevetség, rosszabb esetben egyre inkább a gyűlölet tárgyává válik.

Köszönöm szépen, honatya és honanya. Merthogy most konkrétan két emberre gondolok. Kezdem Anna Záborskával, aki ellenzi, hogy a természetes úton gyermeket nemzeni képtelen párok, kihasználva az orvosi lehetőségeket, mesterségesen próbálkozzanak. Szerinte nyugodjanak bele, hogy nekik nem adatott gyermek. Ennyi. Egy ember, aki nő és anya is egyben, hogyan tud ilyet mondani, azt elképzelni nem tudom, de ez végül is az én bajom. Viszont Záborská orvos is. Így felmerül bennem a kérdés, hogy amennyiben általánosítanánk az ő filozófiáját, akkor rá tulajdonképpen nem is lenne szükség. Mert ha az ember például gennyes mandulagyulladást kap, akkor azt sem kell gyógyítani, hiszen ez adatott, bele kell nyugodni. És akkor ugye, orvoshoz sem kell menni, csak egyszerűen meg kell halni, mint ahogyan az sok emberrel megtörtént a penicillin felfedezése előtt. És még valami. Ahogy elnézem a honanyát, bizony az ő korában már talán nincs olyan vakító szőke haj, és a szemöldöke is festett fekete. Az öregedés aztán tényleg Isten akarata, persze azért van mód a késleltetésére. De akkor ő miért él vele? Vajon miért nem nyugszik bele, miért nem fogadja el? Szépnek lenni talán fontosabb, mint szülőnek lenni?

A másik eset Peter Vons, az OĽaNO képviselője. Az, hogy a képviselők imádkoznak, és Vons az előimádkozó, engem nem zavar, mert az imádkozás hozzátartozik a hívő életéhez, és nemcsak a keresztény hívőéhez. Istennel bármikor lehet beszélgetni. De Istennel takaródzva tisztességtelen dolgokat mondani és tenni, az más tészta, és biztos, hogy Istennek nem tetsző. Itt van például Vons honatya válasza azzal kapcsolatban, amikor nem váltották le a plagizáló Boris Kollárt. Hebegéséből a következőket tudom kivenni: „benne van a Bibliában, hogy az Isten akaratából van az ember az adott helyen, hogy ott van, az az ő akarata is. Ezt lehet értékelni világi szemszögből is, de nekünk nem kell ítélkeznünk. Ne ítélkezzünk, mert mi is megítéltetünk”.

Nem így van. Isten szabad akaratot adott az embernek, és valakik szabad akaratukból választották a fenti kettőt is. Ezért nem lehet Istenre hivatkozni. Egyébként meg Jézus az ilyen embereket farizeusoknak nevezte, és elhatárolódott tőlük.

Tessék megjegyezni: farizeusok.

Álszentek. Nem keresztények.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?