Milliárdokkal nőnek az állam kiadásai

Heger és Matovič
Pozsony |

A koronavírus-járványra hivatkozva idén 7,8 milliárd euróval nőnek az állam kiadásai. Az állami költségvetés ezzel kapcsolatos módosítására kedden a parlament is rábólintott, az ellenzék mellett azonban a Költségvetési Tanács is azzal vádolja a kormányt, hogy visszaél a járványhelyzettel.

„A koronavírus-járvány Szlovákia gazdaságának is súlyos érvágást okozott, amit orvosolnunk kell. Ez nem kis pénzébe kerül az államnak, miközben a gazdasági recesszió miatt látványosan visszaesnek az adóbevételek. Az idei évre elfogadott állami költségvetés sarokszámai már most sem fedik a valóságot, vagyis elengedhetetlen volt a büdzsé átdolgozása” – indokolta a módosítást Eduard Heger pénzügyminiszter.

A szaktárca által kidolgozott, és a parlament által kedd este elfogadott módosítás szerint az állami költségvetés bevételei – elsősorban az adókiesések miatt – az eredetileg tervezett 15,8 milliárd euró helyett csupán 14,4 milliárd euró körül mozognak majd. A járvány okozta gazdasági problémák enyhítésére fordított összegek miatt ugyanakkor az állami kiadások az eredetileg elfogadott 18,5 milliárdról 26,3 milliárd euróra nőnek. Az állami költségvetés hiánya emiatt soha nem látott mértékben ugrik meg: míg a tavaly elfogadott szabályok szerint az állam kiadásai idén legfeljebb 2,8 milliárd euróval haladták volna meg a bevételeit, a most elfogadottak szerint a költségvetési deficit idén csaknem eléri a 12 milliárd eurót. Az állami kiadások így nagyjából 7,8 milliárd euróval nőnek, míg a deficit 9,2 milliárddal lesz nagyobb.

„A 7,8 milliárd eurós többletkiadásokból 4,9 milliárd írható közvetlenül a koronavírus-járvány számlájára, 2,9 milliárd eurós növelést pedig a költségvetésben eddig nem fedezett kiadások tettek szükségessé. Nagyobb összegre számíthat például a Szociális Biztosító és a munkaügyi tárca is”

– tette hozzá Heger, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az adóbevételek idén 1,4 milliárd euróval maradnak el az eredetileg várttól.

Azt az ellenzék is elismeri, hogy a koronavírus-járvány miatt elengedhetetlen volt a költségvetés sarokszámainak a módosítása, az elfogadás módjával és a módosítások átláthatóságával azonban nincsenek megelégedve.

„Rendkívül kellemetlen meglepetésként ért bennünket a módosításjavaslat elfogadásának a stílusa. A módosítást négy A4-es oldalon terjesztették be, ami engem személy szerint sokkolt. A kormány sem tudja pontosan, mire is költi majd a többletpénzeket, vagyis az elfogadott módosítás átláthatósága a nullával egyenlő”

– mondta el Ladislav Kamenický, az előző kormány pénzügyminisztere, az ellenzéki Smer parlamenti képviselője. Szerinte a költségvetés most elfogadott módosítása egy hatalmas lufi, amely még nagyot fog durranni.

A módosítást nem csupán az ellenzék bírálja. Az államkassza őrének számító Költségvetési Tanács szerint a koronavírus-járványra költött többletpénzeket ugyan be kellett építeni a költségvetésbe, a járvány azonban nem szolgáltathat érvet arra, hogy indokolatlanul növeljék az állami kiadásokat. A Költségvetési Tanács elsősorban a kiadási oldalon említett azon 2,9 milliárd eurós növelést tartja aggályosnak, amelyet a hivatalos magyarázat szerint a költségvetésben eddig nem fedezett kiadások tettek szükségessé.

„Hogy mire is költik ezt az összeget, azt az elfogadott módosításban nem magyarázzák meg kellőképp, ami szabad kezet ad a kormánynak a költekezésben”

– áll a Költségvetési Tanács kommentárjában. A felelős állami gazdálkodást felügyelő tanács szerint a kormánynak minél hamarabb elő kellene rukkolnia a részletes magyarázattal, hogy milyen többletkiadásokkal számol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?