Hamarosan űrturisták lehetünk?

űr

2020 több szempontból is történelmi vízválasztó lett. Sokaknak a 21. századi járvány miatt, de hosszútávon az űrkutatásban elért sikerektől lesz érdekes az idei év.

Májusban ugyanis az USA kilenc év után ismét embert küldött az űrbe. Ez önmagában nem lenne történelmi pillanat, hiszen a tengerentúliak már a Holdon is jártak, ám a májusi kilövést egy magánkézben lévő cég végezte. A SpaceX űrkutatási vállalatot 2002-ben alapította Elon Musk üzletember, akit napjaink legnagyobb feltalálójának és zsenijének titulálnak. Musk már több interjújában is kifejtette, hogy a projekt elsődleges célja az űrturizmus, ám ehhez előbb sikeresnek kell lennie a próbaútnak. A tervezett űrhajója akár száz embert is képes lesz szállítani, ellátmánnyal együtt. Az állomások pedig a Hold és a Mars lesz. Mivel az első mérföldkövet már elérte a fiatal üzletember, a határ a csillagos ég. Szó szerint. Aki tehát megunta, hogy a földön utazzon, az kezdhet spórolni. Az elsők ugyanis akár már öt év múlva is eljuthatnak a Marsra. S hogy utána mi lesz? Hold-városok és Mars-telepek, ha Musk elképzelései valóra válnak. Hogy „több bolygón élő civilizációvá váljunk.” Egyes tanulmányok szerint száz éven belül pedig akár élelmiszerüzletek is lehetnek a Marson.

Robothatalom

A robotoktól sokan tartanak, főleg, akik látták a Terminátor filmeket. Valóban félelmetes jövőképet mutat, hogy a gépek átveszik felettünk az uralmat, ám jelenleg az emberiség javát szolgálják. Gondoljunk csak bele, hogy a precíziós munkákban milyen nagy szerepük van, sokkal ügyesebbek a programozott eszközök, mint az ember. A kutatóknak is nagy segítséget nyújtanak, elvégzik a hosszadalmas számításokat, néhány adat megadásával meglehetősen rövid idő alatt.

A gyártási folyamatok nagy részét is már robotok végzik. Sokan azért haragszanak rájuk, mert elveszik az emberektől a munkát. Ez már az ipari forradalomban is problémát jelentett, a tudomány fejlődésével pedig egyre több mindent lehet kiváltani a robotokkal, a technikával. Gyorsabbak, ügyesebbek, és még toalettszünetre sem járnak.

Az egészségügybe is besétáltak már. Thaiföldön például úgy készültek fel a koronavírus alatti betegellátásra, hogy nindzsa robotokat vetettek be, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy monitorozzák a betegeket. Sőt. A betegek videóhívást is tudtak indítani, hogy könnyebben elérjék az orvosukat. Itt fontos megjegyezni, hogy a robotok segítenek, nem pedig helyettesítenek. Hiszen az emberi gondolkodást, érzelmeket nem tudja a gép átvenni. Ha ilyen szemmel nézünk rájuk, máris nem lesznek annyira félelmetesek.

Videóhamisítás

Ahogy fejlődik a világ, a tudomány és a technika, úgy nemcsak a pozitív változásokat tapasztaljuk, hanem a negatívokat is. Ilyen például a deepfake (angolul a mély és a hamis szó összetétele), ami olyan szinten képes a manipulációra, hogy mire rájönnénk a turpisságra, már egy szintet előre is lépett, és ismét ott ejti át az átlagembert, ahol szeretné. Hasonlít a képmanipulációhoz, ám itt a videókat befolyásolják. Arcot lehet montírozni más testre, vagy olyan mondatokat, beszédeket adni virtuálisan egyesek szájába, amit soha nem mondott ki. Ennek egyébként már Barack Obama is áldozata lett, és itt érdemes megjegyezni, hogy a politikai rágalmazásokban és karrierek megbuktatásában mérhetetlenül nagy szerepe lehet a videómanipulációnak. Már annak sem hihetünk, amit a saját szemünkkel látunk. Mert hiába bizonyosodik be napok vagy hetek múlva az, hogy a videó hamis, addigra olyan mélyen a tudatunkba épült, hogy nagyon nehéz onnan kiirtani. Ezzel az álhírek és az összeesküvés-elméletek még inkább virágkorukat élhetik.

A rovarpaprikás

A technológia a mindennapi életünket a jelenleginél is jobban meg fogja határozni. Egyre többen észreveszik, hogy a mértéktelen állattenyésztés és húsfogyasztás milyen káros hatással van a földre és a környezetünkre. Ennek megoldására többféle alternatív lehetőség létezik, a legnépszerűbb a vegán vagy vegetáriánus életmód. Az előbbi semmilyen állati eredetű alapanyagot tartalmazó ételt nem fogyaszt, utóbbi pedig a húst kerüli. A másik megoldás a rovarokkal való táplálkozás, hiszen sok a fehérje- és vitamintartalmuk, ráadásul kevés bennük a zsír. Ennek hagyománya leginkább Ázsiában van, nálunk nem nagyon találkozni olyannal, aki csirke- helyett hernyópaprikást enne. A harmadik – és egyben tudományos – lehetőség pedig a hústenyésztés. Nem olyan módon, ahogy azt ma alkalmazzák. A kutatók komolyan dolgoznak azon, hogy laboratóriumi körülmények között fejlesszék ki a húst, tehát nem állatokból nyernénk. Ez nemcsak környezetkímélőbb lenne az állattenyésztésnél, hanem költséghatékonyabb is. Hogy mikorra várható a laboratóriumi hús? Akár már tíz éven belül a piacra kerülhet.

Ilyen lesz a jövő

A fentiek alapján valahogy úgy képzelhetjük el a jövőt, hogy utazunk a Marson élő gyerekeinkhez látogatóba. Csomagoltunk nekik egy kis hazai laboratóriumi húst, az utazás közben egy kedves robot szolgál ki minket. Hát nem olyan ez, mint most? Lehet, hogy a valóságban semmi nem változik, csak átalakul. A dinamikusan fejlődő tudomány segítségével. De az is lehet, hogy teljesen más irányt veszünk. Hiszen a 19. században azt hitték, hogy 2000-re víz alatti vagy gurulós házakban élünk majd, és repülős teniszt játszunk. Aztán mégsem lett így.

Ki az az Elon Musk?

A dél-afrikai születésű üzletember nevéhez olyan sikertörténetek köthetőek, mint a PayPal – internetes fizetőrendszer – vagy a Hiperloop – vasúti tömegközlekedés, ami akár 240 km/órával is tud menni. Musk a Tesla vállalat – elektromos autókkal és megújuló energiával foglalkozó cég – egyik tulajdonosa és vezetője. A SpaceX céget 2002-ben alapította, és csupán tizennyolc év alatt kifejlesztette az űrkapszula sikeres modelljét, mely képes embereket szállítani az űrbe. Hogy miből van ennyi pénze a milliárdos feltalálónak? Már 12 évesen kifejlesztett egy számítógépes játékot, amit jó áron el is adott, az évek alatt pedig a legtöbb találmányát csillagászati áron tudta értékesíteni. A pénzét vállalkozásokba, kutatásokba fektette, és így egyre nagyobb vagyonhoz jutott.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/28. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?