Őrizetben marad Peter Kuba is

Peter Kuba Peter K.

A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében őrizteben marad Peter Kuba is, akit Norbert Bödörrel együtt a „Marhapásztor“ (Dobytkár) akció keretén belül fogott el a NAKA.

A Legfelsőbb Bíróság szenátusa erről péntek délelőtt döntött.

„A szenátus elutasította Peter Kuba panaszát, melyet a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) előkészítő eljárása során hozott döntés ellen nyújtott be, és elrendelte a gyanúsított vizsgálati fogságba helyezését - magyarázta Važanová.

Peter Kubát Norbert Bödör. nyitrai vállalkozóval együtt pénteken (július 3-án) vették őrizetbe. Norbert Bödört július 9-én, csütörtökön helyezték vizsgálati fogságba. A döntést nyilvános tárgyaláson hozta meg a Legfelsőbb Bíróság háromtagú szenátusa, amely helyt adott a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze panaszának.

A panaszt Michal Truban, a Különleges Ügyészi Hivatal ügyésze nyújtotta be a Speciális Büntetőbíróság előzetes eljárás során hozott döntése ellen. A szenátus július 5-én, vasárnap úgy döntött, nem helyiezi előzetes letartóztatásba Norbert Bödört. A bíró figyelembe vette az ügyész indítványát, és vizsgálati fogságba helyezte Peter Kubát.

Az ügyész azzal indokolta az indítványát, hogy fennáll a veszélye annak, hogy a két férfi, ha szabadlábon védekezhet, további bűncselekményeket követhet el, befolyásolhatja a tanúkat, vagy más módon akadályozhatja a nyomozást. Pénzmosással gyanúsítják őket a Marhapásztor akció kapcsán, a 10 millió eurós korrupciós ügy a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökséget (PPA) érinti.

Ľubomír P., a PPA volt igazgatója, az ügy másik gyanúsítottja szintén vizsgálati fogságban van. Marek Kočner, a földművelésügyi minisztérium volt tisztviselője szabadlábon védekezhet. A döntést szerdán (július 8.) hozta meg a Legfelsőbb Bíróság. A két férfit áprilisban vették őrizetbe.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?