„Idegeneknek belépni tilos!” – olvasható a matricán egynéhány kamaszszoba ajtaján. Nem szívesen látott vendégként máris hátrányos helyzetben vagyunk, de azért csak próbálkozzunk tovább szelíden, megannyi tapasztalattal felvértezve sikerülhet szót értenünk, ha elég nyitottak és tisztelettudóak vagyunk egymással. Előfordulhat, hogy időnként majd úgy érezzük, más-más hajóban evezünk, hiszen az egyik egy útját kereső kamasz, a másik meg az a felnőtt, aki a lehető legjobbat szeretné a gyermekének.
„Kedves Anya! Kösz, jól vagyok, már egész szépen berendezkedtem az új helyemen, a munkatársak is kedvesek, ki lehet bírni ezt a lepukkant nyári koleszt és a melót is. Sajnos, alig van térerő ezen a dombon, bocs, ha nem veszem mindig a telefont, és sokat vagyunk kint a terepen. Ha valami bajom van, úgyis hívlak. Meg hát nem beszélgethetünk naponta egy órát, elég fura grimaszokat vágnak itt a szobatársak, ha meg a folyosón bolyongok, akkor kinevetnek. Nem azért írok, mert elfogyott a zsebpénzem, hetente kapunk fizut. Azért írok, mert ezeket nem merem otthon elmondani Neked. Nagyon szépen kérlek, ne rakj fel rólam a Facebookra pelenkás képeket, sem bilin ülőseket, sem olyanokat, amikor kislapáttal eszem a homokot a játszótéren. Ne írj hozzám nyílt levelet a születésnapomon, ahhoz is fotót mellékelve. Mondd el, ami jólesik, majd ha megérkeztem. Miért kell azt a szomszéd néninek is, meg a tök ismeretlen volt kolléganőidnek olvasni, és miért kell az üzifalon ömlengeni nekem, rólam. Még életben vagyok! Miért kell számon kérni rajtam, ha nem tetszikelem, mit főztél tegnap, és milyen lett az új frizurád, szoknyád, milyen kerámia bevonatú lábast vettél, és mi nő, sarjad a kertben. Majd megnézem, ha jövök. Anya! Tudom, hogy rossz ezeket olvasni, de még mindig nem értem a levelem végére. Nagyon kérlek, ne rakj fel az oldaladra infantilis rózsás idézeteket arról, hogy majd mikor becsüli meg a gyerek a szüleit, meg hogy milyen a legjobb testvér, meg hogy az élet szar – de azért szép –, meg cuki mókuskákat, egereket, madarakat. Ne levelezz a barátaimmal, sem a barátnőimmel, ne írd meg a volt tanáraimnak, hogy mi van velem, és ne kérd, ha hazaértem, hogy szelfizzünk együtt a városban, a cukrászdában vagy odakint a mezőn!!! Nem fogunk szelfit csinálni, sem otthon, sem a kirándulásokon. Egyáltalán sehol sem fogunk már fotózkodni, mert az, amit együtt megélünk, ránk tartozik, nem a mostani és egykori utcabeliekre, nem a folyton másokat kukkoló Bözsi meg Viola nénikre. A születésnapomon majd felköszöntesz apával, a tesókkal együtt, nem kérek az oldalamra semmilyen kiskutyás tortát, sem nyílt levelet többé.
Na, végre a végére értem, köszi, ha végigolvastad, bírtad idegekkel, és nem hívsz fel rögtön, nem fotózod le ezt a levelet is, hogy kirakd „Levél az én édes kis-nagy fiamtól” felirattal azonnal. Ha nem változtatsz a szokásaidon, kénytelen leszek törölni téged, nem leszek sem a távoli, sem a közeli ismerősöd, sem a csillagos barátod. Normális anyára van szükségem. Neked meg egy normális életre. De anya, ez nem az!”
A szerző az Új Szó munkatársa
A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.