A tökéletes trükk Nagymegyeren

SNITT
Nagymegyer |

Ma este 9-től újabb szabadtéri vetítésre készül a nagymegyeri Snitt klub. A fiatalok úgy látják, van igény a minőségi szórakozásra Nagymegyeren, céljuk, hogy ilyen módon is összehozzák a városlakókat.

Különleges programmal színesíti a nyári estéket a Snitt, a szabadtéri vetítéseken matracokon ülve a csillagok alatt élvezheti a közönség az ingyenes filmeket. Este A tökéletes trükk című filmet vetítik a Chilli House hamburegerező udvarán kifeszített vásznon.

„A filmválasztással próbálunk igazodni a közönség igényeihez. Eleinte kultfilmeket vetítettünk, de ezek nem voltak annyira népszerűek. Igyekszünk nem túl kommersz, de minőségi programot kínálni” – mondja Katona Réka,

a 2015-ben megalakult Snitt klub egyik tagja hozzátéve, hogy az indulásnál még saját maguk szórakoztatására szervezték meg a klubot, azonban hamarosan megmutatkozott, hogy van igény a szabadtéri mozira Nagymegyeren. „Próbáltuk kézbe venni legalább a fiatalok szórakoztatását” – egészíti ki Mátis Márk a klub másik oszlopos tagja. Az első vetítésen száznegyvenen voltak, akkor még igazán újdonságnak számított a szabadtéri mozi. Volt olyan film, amelyet tematikus beszélgetés követett például arról, hogy milyen volt punknak lenni ’89 előtt, vagy a tudatos gazdálkodásról, de az is maradandó élmény volt, amikor a helyi nyugdíjasklubot látták vendégül egy filmre. Néhány éve egy Prágában élő volt nagymegyeri lakos karolta fel a fiatalokat, Mikolai Szabolcs támogatásából saját vetítőgépet és hangtechnikát vásároltak, ez nagyban megkönnyíti a működésüket. Az elmúlt években a város több pontján is szerveztek vetítést, leggyakrabban a zárda udvarán fogadják a közönséget. Legutóbb a tavaszi bezártságot színesítő Koncert a teraszok alatt sikerén felbuzdulva egy központi füves területen rendezkeztek be, ahol egy élet falára vetítették ki a filmet. A vetítés jól sikerült, de a szervezők szerint hosszútávon nem jó megoldás a város szívében, lakótömbök közelében vetíteni.

tis Márk közölte, hogy több forgalmazóval is együttműködnek, a filmekért ugyan fizetniük kell, de a vetítések ingyenesek. „Van egy becsületkasszánk, ha valaki szeretne, hozzájárulhat a vetítéshez” – folytatta Márk.

„Mások jóindulatából élünk” – egészítette ki Réka

megjegyezve, hogy székekre is szükségük lenne, minden segítségért hálás a csapat. A film csemegék mellett nyáron meséket is vetítenének nem csak a legfiatalabb nagymegyerieknek. „Elsősorban a városlakókat, a városban élő magyarokat szólítjuk meg a tevekénységünkkel. Az ide érkező turisták elfoglalják magukat, a helyieknek viszont kell a kikapcsolós. Közösségformáló ereje van a programoknak, és ezért is csináljuk. Itt találkozhatnak, megismerkedhetnek egymással a fiatalok. A vetítés után a tábortűznél ülve közelebb kerülhetünk egymáshoz” – zárta Katona Réka.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?