Mindhalálig Putyin

putyin kotrha

Az orosz elnök utódlásának kérdése nagyon komoly kockázat.

Megtartották az oroszországi népszavazást, más egyebet nehéz róla meggyőzően leszögezni, mert egyre nagyobb a kétség azzal kapcsolatban, hogy milyen nagy lehetett a központi beavatkozás (értsd: szavazathamisítás). De hogy egy fontos és szimbolikusan lépés volt a Kreml számára, az kétségtelen. Egyébként nem tartották volna meg az orosz koronavírus-járvány közepén, amikor még messze nem lapos az a bizonyos görbe... Ráadásul az óvintézkedések ürügyet szolgáltattak arra is, hogy átrajzolják a szavazókörzeteket, még inkább rögtönzött körülményeket teremtve.

Vlagyimir Putyin számára az év első felében eldöntött kérdéssé vált, hogy elindul a következő elnökválasztáson.

Ehhez viszont módosítani kellett az alkotmányt, amiről népszavazást kellett tartani. És az az eredmény jött ki, hogy a hamarosan 68 éves Putyin egészen 2036-ig bebetonozza magát a hatalomba. De ha már hozzányúltak az alkotmányhoz, akkor rengeteg kisebb változtatás is beletömtek, ezek részben a parlamenti és elnöki jogköröket módosították, hiszen egy bonyolult szerkezetű, kormányzóságokra osztott óriási országról van szó.

A jelenlegi politikai helyzetben Putyin utódlásának kérdése komoly belpolitikai csata kockázatát hordozza.

Emellett ott vannak azok a szereplők, akiknek megfelel a jelenlegi status quo, illetve azt látják, hogy egy nagyobb átrendeződéssel többet veszíthetnének. Viszont egyelőre nem látszik az a jól meghatározható és akcióra kész csoport, amely hajlandó lenne vállalni a kockázatot a status quo megdöntésére. Az oligarchák egy része már kiköltözött az országból, másik része „csak” a vagyonát menekíti folyamatosan, de a forrásai megtartása érdekében részt vesz az állam foglyul ejtésében. Ez utóbbit úgy kell érteni, hogy az intézményesült korrupcióban: „state capture”.

A referendum kapcsán az Oroszországot jól ismerő kritikus elemzők egybehangzóan állítják, hogy komoly csalások történtek.

Akár tízmilliónál is több szavazatot hamisíthattak meg,

ha statisztikai módszerrel vizsgáljuk a szavazatok mintázatait, illetve a közvélemény-kutatások, korábbi minták és annak a néhány szavazókörzetnek az eredményeit hasonítjuk össze, ahol voltak választási megfigyelők. A rendszer működéséből mindez megjósolható volt, senki sem gondolhatta, hogy Putyin „elveszítheti” ezt a népszavazást. Hogy mekkora beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy az „igen” szavazatok átcsússzon egy látványosabb győzelembe, arról még sok tanulmány fog születni, nyilván a rendszer kritikusai szívesen megkeresik, hol folytak el a „nem”-ek. Nem is a csalás a meglepő, hanem az, hogy valóban úgy tűnik, a koronavírus, az alacsony olajár és az ezekből is fakadó társadalmi leszakadás lassan, de folyamatosan elkoptatja Putyin elnök népszerűségét. Hatalma természetesen nemcsak politikai, de régóta gazdasági is, más szóval óriási magánvagyona van. Ebbe bepillantást adott a Panama Papers-szivárogtatás, amikor a világ számos keleti és nyugati vezetőjéről derült ki, hogy hol rejtegeti vagyonát. Így tehát nem a demokratikus Patyomkin-akciók kifutása a valódi kérdés Oroszországban, hanem az, hogy a belső hatalmi harcban kinek milyen lehetőséget nyitnak meg ezek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?