Koronavírus: nagyobb veszélyben a dohányosok

 dohányzás
Pozsony |

A korábban megjelent kutatásokat cáfolva az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megállapította, hogy a dohányzás igenis veszélyes lehet a koronavírus-fertőzöttek egészségügyi állapotára.

A napokban jelent meg az Egészségügyi Világszervezet legújabb publikációja a koronavírus-fertőzés és a dohányzás összefüggéseiről. A WHO szakértői összesen 34 tanulmányt hasonlítottak össze, amelyeket az utóbbi hónapokban készítettek a kutatók a világ különböző országaiban. Az elemzők végül arra a következtetésre jutottak, hogy a dohányzás valóban komplikációkat okozhat a koronavírussal fertőzött személyeknél.

„A kutatások jelenlegi fázisában a rendelkezésre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy a dohányzás összefüggésben áll a kórházban ápolt beteg állapotának súlyosbodásával és a halálozással is”

– olvasható a tanulmány összegzésében.

Azt azonban egyelőre nem lehet pontosan megállapítani, hogy mennyivel jelent nagyobb kockázatot a dohányzás, ehhez a WHO szerint átfogó, népességalapú kutatásokat kellene lefolytatni.

A szervezet tanulmánya ellentmond a francia tudósok áprilisban közzétett kutatásainak, miszerint a dohányosok kisebb eséllyel fertőződnek meg, mint a nemdohányzók. Ezeket a megállapításokat a párizsi kórházakban mért adatokra alapozták, és a francia tudósok úgy vélték, hogy a nikotin valamilyen módon szerepet játszhat a vírus kezelésében. Az Euronews hírportál beszámolója szerint a franciák olyannyira komolyan vették ezeket a kutatásokat, hogy egy ideig korlátozták a nikotintartalmú termékek (tapaszok, rágógumik) eladását. Így akarták megakadályozni, hogy az emberek a vírustól tartva túladagolják a nikotinbevitelt, másrészt pedig ezzel garantálták volna, hogy a termékekből mindenkinek jusson.

A francia kutatásokat azonban már akkor is bírálták a különböző egészségügyi szervezetek. A WHO legújabb tanulmányában leszögezte, hogy az említett kutatások módszertana a vészhelyzeti eljárások miatt hibásnak bizonyult, mivel nem vettek figyelembe olyan fontos tényezőket, mint például a betegek kora vagy kórtörténete.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?