A szlovákiai fiatalok ötöde nem dolgozik és már nem is tanul

fiatalok
Pozsony |

A koronavírus-járvány miatt az állástalanok számának a látványos megugrásával számolhatunk, az Eurostat szerint azonban a fiatalabb korosztályok munkanélküliségét tekintve Szlovákia már eddig is a legrosszabbul teljesítő uniós országok közé tartozott.

Szlovákiában a koronavírus-járvány megjelenése előtt sem volt rózsás a helyzet a fiatalok munkanélkülisége szempontjából. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat felmérése szerint a 20 és 34 év közötti fiatalok ötöde már tavaly sem dolgozott és nem is tanult. E tekintetben ráadásul az elmúlt években nemhogy nem javult a helyzet, hanem még romlott is.

„Míg 2018-ban a hatodik legrosszabb eredményt produkáltuk, tavaly már a harmadikok voltunk. Az Európai Unióban így csak az e tekintetben már korábban is katasztrofális eredményeket felmutató Olaszországban és Görögországban rosszabb a helyzet”

– nyilatkozta lapunknak Lenka Buchláková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Míg Szlovákiában az említett korosztályhoz tartozók 20 százaléka teljesen inaktív, vagyis az iskolából már kikerült, munkát azonban még nem talált, Olaszországban az ilyen fiatalok aránya 28 százalék körül mozog, Görögországban pedig szintén 25 százalék felett van. A legjobb mutatókkal a svédek, a luxemburgiak és a hollandok büszkélkedhetnek, 7 és 8,5 százalék közötti aránnyal. A legfrissebb adatok szerint az Európai Unió egészében nagyjából 15 millió ilyen fiatal él.

„Hogy az elmúlt időszakban még romlott is a helyzet, az már a gazdaság fokozatos lassulásával magyarázható, ami jelentősen rontott azon fiatalok elhelyezkedési esélyein, akik nem fordítottak elegendő energiát a saját képzésükre. Közülük sokan csak a törvényileg előírt minimális képzésben részesültek, sokan vannak azonban olyanok is, akik olyan szakmát tanultak ki, olyan egyetemi szakot végeztek el, amelyre jelenleg nincs nagyobb igény”

– tette hozzá Buchláková. Szerinte az elkövetkező időszakban e tekintetben további látványos romlásra számíthatunk, hiszen a koronavírus-járvány miatt Szlovákiában is emberek tízezrei veszítik el a munkájukat, a fiatal, kellő szakmai tapasztalattal nem rendelkező pályakezdő fiatalok így még nehezebben találnak majd munkát.

A szlovákiai fiatalok nagy részét azonban nem kell félteni, Szlovákiában ugyanis a nyugati uniós tagországokhoz képest is hatékonyabban működik a mamahotel intézménye, vagyis a nem dolgozó fiatalok nagy részéről gondoskodnak a szülők. Ezt az Eurostat adatai is alátámasztják, amelyek szerint Szlovákiában az egyik legalacsonyabb azon fiatalok aránya, akiket szegénység fenyeget. „A mamahotellel sokan vissza is élnek. A legfrissebb adatok szerint ugyanis az iskolából már kikerült szlovákiai fiatalok nagyjából 11 százaléka nemhogy nem tud munkát találni, de eleve nem is akar dolgozni. Ez csaknem duplája a 6 százalék körüli uniós átlagnak” – tette hozzá a Szlovák Takarékpénztár elemzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?