Egy független vizsgálat szerint a Facebook nem tett eleget a diszkrimináció ellen

A Facebook letiltotta a mianmari rohingja felkelőket

Egy független vizsgálat szerint a Facebook internetes közösségi portál nem tett eleget a diszkrimináció ellen, néhány döntése pedig visszaveti az emberi jogok érvényesülését – adta hírül a The New York Times című amerikai napilap a Reuters hírügynökség szerdai ismertetése szerint.

A vizsgálat eredménye valószínűleg további nyomásként nehezedik a Facebookra, amelyet már most is mintegy 900 hirdető bojkottál, köztük olyan óriásvállatok, mint a Coca-Cola, mert szerintük elősegíti a gyűlöletbeszédet.

A Facebook egyik szóvivője azt mondta, hogy a vizsgálat „mély elemzése annak, hogy miként tudjuk megerősíteni és szélesíteni az emberi jogok érvényesülését cégünk minden szintjén, ám mindez csupán az út kezdete.”

A jelentés szerint a Facebook túlságosan engedékeny politikusok irányában, őket nem kötelezi szabályainak betartására, és hagyja, hogy félreinformáljanak, ártalmas és megosztó szövegeket tegyenek közzé, esetenként még erőszakra buzdítókat is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?