Az egészségügy-miniszter szerint Szlovákiát még nem érte el a járvány második hulláma

Marek Krajčí
Pozsony |

Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter szerint nem beszélhetünk az új típusú koronavírus közösségi terjedéséről, és Szlovákiát még nem érte el a második hullám sem. Ezt a szerdai kormányülés után jelentette ki. Azoknak a szlovák állampolgároknak, akik Horvátországban töltik a szabadságukat, azt javasolta, hogy inkább a természetben tartózkodjanak, és kerüljék a társas érintkezéseket.

„Az új eseteket egyelőre nyomon tudjuk követni, külföldről behozott esetekről van szó. Második hullámról akkor beszélhetnénk, ha valóban exponenciális növekedést tapasztalnánk” – mondta a miniszter, aki felszólított mindenkit, hogy fertőzésgyanú esetén forduljon a körzeti orvosához, vagy az illetékes regionális közegészségügyi hivatalhoz. Bővebb tájékoztatás a korona.gov.sk portálon található.

A tárcavezető szerint most a legkockázatosabb a beltéri partikon való részvétel, illetve az éjszakai klubok, diszkók vagy tömegrendezvények látogatása. „Ezek azok a helyek, ahol a fertőzés nagyon gyorsan elterjedhet” – figyelmeztetett.

Krajčí nem zárta ki, hogy újabb járványellenes intézkedésekre lesz szükség abban az esetben, ha gócpontok alakulnak ki. Emlékeztetett: az a legfontosabb, hogy ne fertőződjenek meg a legveszélyeztetettebb csoportok tagjai, például az idősek és a hajléktalanok.

A Magyarországról vagy Ausztriából érkezők folyamatos tesztelésének Krajčí nem látja értelmét. Rámutatott, hogy jelenleg 48 olyan mobil mintavételi hely üzemel országszerte, ahol koronavírus-tesztelést végeznek.

Hozzátette: azt szeretné, hogy a mobilszolgáltatók minden külföldről érkezőnek küldjenek egy SMS-t a kevésbé biztonságos országok listájával, valamint szükség esetén egy linkkel, amelyre kattintva online megadhatják a szükséges adatokat.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?