Udvardi Mezőnapok képekben

organix

Az idei Udvardi Mezőnapok nem hagyományos szervezése miatt a rendezvényen csupán néhány cég jelent meg, ezek közül néhányat külön is megszólítottunk. Lássuk, mit hoztak az idei bemutatóra.

Az Euralis komolyan készült az idei mezőnapokra, saját sátorral, frissítővel és ajándéktárgyakkal várta a gazdákat, meg természetesen több repcével is, amelyek közt akadt újdonság, viszont a portfólióból egyet emelt ki Stanislav Králik mérnök, kereskedelmi és technikai szaktanácsadó, aki a már jól ismert fajtát, az ES Imperiót mutatta be. EMT-je és olajtartalma, valamint glükozinolátszintje közepesen magas, de ez a hibrid kitűnik magas stabilitásával, rendkívüli koraiságával, kiváló fagytűrő képességével és fómával szembeni ellenálló képességével. Ez a hibrid is rendelkezik a P3 pillérrel, amelyre az Euralis repcéi épülnek. Ez nem más, mint a teljesítmény, nyereség és ellenálló képesség.

Bár az Euralis nemesítéséből származik, mégis kizárólagos forgalmazója az ASRA a tavaly bevezetett, Kadji névre keresztelt repcének. Erről már Richard Samson mérnök, az ASRA képviselője beszélt, akit szintén az Euralis sátra alatt csíptünk el. Mint elmondta, elhozták Udvardra az általuk forgalmazott levéltrágyákat, viszont bemutatták azokat a repcéket is, amelyekre kizárólagos forgalmazási joguk van. Ilyen a Kadji, amelynek magas az olaj-, viszont nagyon alacsony a glükozinoláttartalma. Főleg a standard, illetve az intenzív termesztési körülmények közé ajánlott. Ellenálló a becők felpattanásával és a szemek kipergésével szemben.

Igazán széles portfólióval érkezett az Agrisem Udvardra, hiszen a búza és árpa több fajtája mellett tritikálét, repcét és borsót is hozott a bemutatóra, így összesen 24 táblán voltak megtalálhatók fajtáik. Marek Repkovský, a cég képviselője készségesen magyarázta el az egyes fajták jellemzőit. A Selgentől például elhozták a Julie E pékipari minőségű tar búzát, ami a legeladottabb búza Csehországban. Az E kategóriából itt volt még a Butterfly, a Bohémie lánya, amely kiemelkedő minőséggel és hozammal bír, de kiváló az egészségi állapota is. Az E kategóriában jeleskedik a Viki, az egyik legjobb „E” hozamú búza. Ebben a kategóriában jelen volt még az Annie is, ami szálkás búza, nagyon jó fagytűrő képességű, sok mellékhajtást képez.

Az A pékipari minőség sorát tarkítja a Liseta, amely nagyon stabil minőségű, valamint a Turandot, amely alkalmas a késői vetésre kukorica után is. A C pékipari minőséget képviselte a Vanessa, amelyből kiváló ostya készül, de takarmányozásra is nagyon alkalmas, továbbá a Collector, amely szálkás búzafajta, ez védi a terményt a vadkárok ellen. Szintén szálkás búza a Lorien, ami már egy B kategóriás búza, nagyon jó ellenálló képességgel a betegségekkel és a megdőléssel szemben.

Az Agrin s.r.o. meteorológiai állomást állított fel a mezőnapok helyszínén, a cég képviselője, Patrik Pšenák elmondta, egy ilyen segédeszköz elengedhetetlen lesz a jövőben a precíziós gazdálkodásban. Az agro-meteo állomás begyűjti az adatokat a hőmérsékletről, a levegő nedvességtartalmáról, a talajnedvességről, a szél irányáról és annak sebességéről. Ezeket a fontos adatokat aztán a rendszer kiértékeli és feldolgozza, és figyelmezteti a termelőt az esetleges betegségek kialakulásának veszélyeire.

Saját sátorral érkezett a Cerea vállalat is, amely 1991-ben családi vállalkozásként indult, és azóta is megtartotta ezt a jellegét. A vállalkozás a terményekkel való kereskedelemre és ugyanúgy műtrágya-kereskedelemre fókuszál, évente 28 ezer tonna terményt vásárol fel és ad el. A hazai piacra és a környező országokba szállít, havi szinten átlagban 112 kamion terményt. A cég képviselőitől megtudtuk, hogy a koronavírus csak annyiban befolyásolta a cég működését, hogy néhány kamionsofőr elutasította az Olaszországba való szállítást, de ez lényeges fennakadást nem okozott. Viszont valószínűleg sokkal nagyobb problémát okoz majd az idei szárazság, ami rányomja a bélyegét a termésre.

Gyakorlatilag az egyetlen gépforgalmazó mezőgazdasági gépgyártó vállalat volt az Oros, amely jelen volt az idei Udvardi Mezőnapokon. A kukorica- és napraforgó-betakarító adaptereket gyártó cég ezért talán a legérdekesebb színfoltja volt a rendezvénynek, még a zuhogó esőben is. Az Oros magyarországi vállalatának Szlovákia országfelelős Territory Manager-e (területmenedzsere), Héjja Csaba lapunknak elmondta, fontos részét képezi a szlovákiai piac a cégüknek. Együttműködnek több itteni helyi gépforgalmazó vállalattal, így termékeik könnyen elérhetőek az ország bármely részén az adaptereket forgalmazó vállalatok kereskedelmi képviseletein keresztül, de személyesen is szívesen válaszol a gazdák kérdéseire. A mezőnapokra egy nyolcsoros csukható szárzúzóval felszerelt OROS CORNADO kukoricaadaptert hoztak el, amelyet az Agroservis vállalat által forgalmazott John Deere kombájnra kapcsoltak. Ezt a kukoricaadaptert egy megfelelő betéttel könnyen át lehet alakítani napraforgó-adapterré. Ahogy azt a gép kezelője is bemutatta, az adapter összecsukható, így nagyon kompakt, és szállítása a közúton rendkívül egyszerű. Mindezek mellett számos opcionális kiegészítővel is fel volt szerelve a bemutatott OROS CORNADO kukoricabetakarító adapter, mint például csonktaposóval, talajkövetővel és oldalmagasítással is. Az adaptert a John Deere színeiben láthattuk a kiállításon, de természetesen olyan színben tudják legyártani a gépet, amilyen színben az ügyfél kéri, tehát valójában minden kombájntípusra „rá tudják szabni” a megfelelő adaptert.

(czm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?