Elton John tiszteletére emlékérmét adott ki a brit Királyi Pénzverde

Elton John súlyos beteg, több koncertjét is lemondta

Elton John brit rocklegenda tiszteletére emlékérmét adott ki a brit Királyi Pénzverde.

Az érmét Bradley Johnson tervezte, egy hangjegyet rajzolt a zenész kerek szemüveglencséiből, fölé szalmakapot, alá csokornyakkendőt helyezett, háttérben a brit zászló motívuma látható. A grafikán keresztben végigfut a művész nevének felirata.

„Mesés megtiszteltetés, hogy így ismernek el. Az utóbbi néhány évben érkezett el pályám néhány legemlékezetesebb pillanata. Ez egy újabb mérföldköve az utamnak”

– mondta Elton John a BBC-nek.

Az érmék legolcsóbbikának névértéke öt font lesz, ezt 13 fontért árulják, de lesz egy kilogrammos, ezer font értékű aranyérme is, amit 68 865 fontért lehet megvenni. Készül egy sor arany-, ezüst és nem nemes fémből vert érme is.

A 73 éves zenész tavaly adta ki önéletrajzát, ugyanebben az évben mutatták be a róla szóló Rocketman című játékfilmet.

A Queen együttes volt az első, amelyről a Királyi Pénzverde a zenei legendák sorozatában megemlékezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?