Idén a magyar tenger a Tenger

Farkas Csongor egy napra jött volna a Wesselényire, de az élet átírta a terveket. Azért így se rossz.
Balatonalmádi |

Jól leégtünk mi is a Balatonon. Szerencsére nem anyagilag, hanem a 25 fokos vízben, ahol egy július eleji hétköznaphoz képest nem volt lehangoló a Wesselényi strand Almádiban, sőt: több mint ezren fürödtek. A büfések összehangolták az árakat szezon elején. Horror? Nem az. Szinte nem is akad határon túli vendég, de több a magyarországi magyar.

Ezt a nyarat senki sem felejti el. A balatoni vendéglősök a tavaszt elkárolták, de a július eleje már erős, s talán a magyar tenger lesz idén a „tenger”. Az ár Balaton-szerte sokféle, de ha a győriek és a szlovákiaiak kedvencét, Balatonalmádit nézzük, nem kell félni az emlegetett „1800 forintos lángos” rémétől, mert 500 és 1000 között mozog az ára. Persze, az sem kevés.

„Öten ettünk – mondja az egyik apuka – összesen két hamburgert és három tejfölös lángost. Ittunk, és a gyerekek jégkrémet kértek, én egy kávét, így hétezer forintot fizettünk. Nagyjából ennyi lett volna otthon is” – véli a férfi.

„Nekünk a tavasz és a június nagy része kiesett. Négy hétvégét a vírus vitt el, négyet az időjárás” – feleli kérdésünkre az egyik régi büfés, Vargáné Talián Hajni. „Sajnos a Wesselényin így sem engedték el a bérleti díjat. Most már nincs okunk panaszra, van vendég és fogyasztanak is, lekopogom” – fűzi ehhez, s elkiáltja magát teli torokból: „kész a két hamburger és a három lángos!”. Egész nap kiabálnia kell Vargánénak. És soha nem rekedt még be – feleli kérdésünkre. „S mikor úszott utoljára a Balatonban?” – kíváncsiskodunk tovább. „Kétezer-négyben” – vágja rá.

„Nálunk nem szaladtak el az árak, és egység van a sok vendéglő között. Szezon elején – most már tizenhat éve így van – egyeztetjük az árakat. Szerintem, ha korábban húsz százalék volt a külföldi, akkor most öt százalék” – állítja.

„Szuper a kürtőőős…”! És 1000 forint. Lakatos Bélát 25 éve mindenki ismeri ezen a strandon.

Izland helyett Balaton

„Körülbelül tizenöt százalékkal kellett emelnünk – számol be az egyik italt áruló büfés, Mayer Róbert – az euró árfolyama miatt, mert mi több importterméket kínálunk. Most, hogy végre meleg van, az ilyenkor szokásoshoz képest erős a forgalom, szinte csak magyar szót hallok, az a néhány német vendég pedig harminc éve idejár. Nyaralójuk van. Elsősorban ismerős arcokat szoktunk látni, de most sok az ismeretlen magyar, vagyis idén nem mehet Görögországba, Horvátországba, s mi reménykedhetünk, hogy jó lesz ez a nyár. Csak második hullám ne legyen!”

A büfé teraszán ül füles korsóval, benne habzó, hideg sörrel a kezében egy fiatalember, Farkas Csongor. Ő sem így képzelte a nyarat. „Izlandra szerettem volna menni idén, még év elején elterveztem. A barátokkal végül Almádiba jöttünk, egy apartmant vettünk ki három-négy napra. Ha nincs ez a helyzet, legfeljebb egy napra ugrunk le” – mondta a fiatalember.

Márkus Ferenc a Budatava strand győri halsütödése mást mond: nála sok most a német fiatal, akik hatnyolc fős társasággal érkeznek. „Nem találok rá magyarázatot, mi vonzza őket Almádiba, miközben Siófokon sokkal több a bulilehetőség” – árulja el csodálkozva.

Érdekes
Balaton

A ’60-as évek: emlékszünk?

  • A kedvenc strandok közé tartozott Tihany és Balatonakarattya.
  • A veszprémi vonat 1962-ben 30-40-es sebességről 46-ra gyorsult.
  • Almádiban a Tulipán kerthelyiség és az Aranyhíd volt népszerű, ott győri zenekar játszott. A keletnémetek kedvence Almádiban a Csopaki söröző volt.
  • Dúlt a kempingépítési láz, a sátorvárosokat mozgóárusok járták a tejjel, kenyérrel.
  • A Budatava strandon a 23 forintos rántott csirke volt a sláger, a jobb oldali büfésor még nem létezett.
  • A vonaton a kutyára rendes jegyet kellett venni, de a vadászkutyafajták fél áron utaztak a Balatonra.
     

Van munkaerő

„Én még nem is találkoztam külföldivel, kizárólag pestiek, veszprémiek és győriek jönnek. A szlovákiai magyarokat is felismerem az ízes beszédükről” – mondja a Wesselényi strand fagylaltosa, Kiss Szilárd. „Többször javasoltam, hogy július előtt ki se nyisson a strand, a főszezon akkor kezdődik. Mi három éve nem emeltünk az áron, pedig a munkaóra ezer forint” – teszi hozzá.

Ha már itt tartunk, idén még azt a furcsaságot is leírhatjuk, hogy nincs munkaerőhiány. „Két embert el kellett küldenem, ilyen már nagyon régen nem volt” – közli a fagyis. Idén még augusztusra is van ember. Máskor minden diák akkor bulizna, de most, hogy elmarad a „Sziget”, a Volt Fesztivál, könnyebb beáldozniuk a főszezont.

A jegyárak drágultak

A négy balatonalmádi strandot képviselő strandreferens, Somlai Ágnes szerint a múlt hétvége volt az első, amikor végre beindult a Balaton. „Kétezer-ötszáz jegyet adtunk el, azelőtt naponta egy-két százan lehettek – meséli. – Most szerdán ezren is kényelmesen elfértek ezen a több mint három és fél hektáron” – számolt be az illetékes, akit az említett bérleti díjról is kérdeztünk. „Valóban nem született döntés a díj elengedéséről – mondja –, tény, hogy tavasszal mindenki okkal félt, de most még nem látjuk előre a nyarat. Szeretné az önkormányzat megvárni a végső mérleg alakulását, mielőtt arról beszélünk, ki mekkora kárt szenvedett el a járvány miatt.” A jegyárak 10 százalékkal emelkedtek, de ennek nincs köze a vírushoz, a testület még korábban döntött róla – közölte.

Így például az egész napos felnőttjegy 1000, a „visszatérő” jegy 1200 Ft, a családi 3000 Ft-ba kerül. Az idénybérlet azoknak, akiknek a lakóhelyük Almádiban van, 5000, másoknak 19 ezer forint. Az idénybérletesek száma nem csökkent: itt voltak már szezon előtt a nyaraló tulajdonosok is, de hetibérletet egyelőre nem vett senki. Vagyis nem látja a strand vezetése – pedig ez lesz itt a nagy kérdés –, hogy hosszabb időre is eljönnek-e a balatonozó vendégek, vagy csak az egy napra leruccanókra lehet számítani. Mert ugyebár sokaknak elfogyott a szabadságuk.

Érdekes

Árak és szobák

Csapolt sör (5 dl): 600 Ft;

ásványvíz (5 dl): 400 Ft;

szénsavas üdítő (5 dl): 550 Ft;

kávé: 400 Ft;

capuccino: 600 Ft;

folyóbor, olaszrizling (1 dl): 200 Ft;

lángos: 500 Ft;

palacsinta: 200 Ft;

főtt kukorica: 500 Ft;

hot dog: 750 Ft;

hamburger: 800 Ft;

gyerekmenü (dínószelettel): 1690 Ft;

cigánypecsenye: 1750 Ft;

sült kolbász (db): 1200 Ft,

hekk (10 dkg): 590 Ft;

csavart fagyi: 450-650 Ft;

gombóc fagyi: 300 Ft.

 

  • S ha egy pár július 10-én egy hétvégét szeretne tölteni a Balatonon, most ilyen árakat talál: balatonlellei apartman: 25 ezer Ft/éj, egy szálloda (3 csillagos): 76 ezer, 89 ezer, a padló az 59 ezer, a plafon a csillagos, balatoni ég. Sok szállásadó kivárt, s ajánlatát még csak most teszi közzé.

Vannak azért elszállt árak

Tóth Róbert és nevelt fia, Bognár Máté is rövid időre érkezett Győrből. „Délelőtt csobbantunk, ettünk két menüt 2400-ért, Máté kapott egy jégkrémet is, az 800 forint volt.”

„Azért hallani elszállt árakról – mondja a halsütödés Márkus Ferenc –, bent a városban, egy menőbb vendéglőben levettek rólunk az asszonnyal huszonhétezer forintot, előételt és halat ettünk, meg ittunk egy üdítőt. Egy biciklis csapat pedig azt panaszolta múltkor, hogy valahol ketten hatezret fizettek két kolbászért meg az italért, nálunk ez négyezerből kijött volna.”

„Mi könnyen vagyunk – reagált kérdésünkre kedvesen egy anyuka, Kövecses Katalin –, Almádiban lakunk, úgyhogy jöhetünk egész nyáron, bérletünk is van. Eriknek – aki még csak tizenegy hónapos – ez volt élete második balatonozása, az első pedig most vasárnap. Nagyon élvezi a vízbe mártogatást, jó a strand, s azt látom, hogy a vízbiztonságra jobban ügyelnek, vasárnap például másodfokú riasztást hirdettek, de tükörsima volt a tó felszíne. Mégis kitereltek s figyelmeztettek mindenkit a vízimentők” – meséli a gyerekszakaszon, ahol sok az apróság, nem messze pedig már működik a vízijátszótér is. A fű elég zöld, de a papucs ajánlott, nekünk sikerült méhecskébe lépni.

Viselik a maszkot

S ha már az óvatosságnál tartunk, természetesen nem maszkban kell elképzelni a fürdőzőket, akik előtte a közeli marketben úgy vásárolnak, hogy valamennyien felveszik annak rendje szerint a szájmaszkot. A halsütöde pultosainak arcán is ott van. De a strandon ugyanez furcsán festene, Somlai Ágnes is egyetlen hölgyet látott eddig, aki a pénztárnál plexivel az arca előtt vett jegyet. Igaz, akkor még csak kétszázan lehettek a 3400 fős strandon, így nem jelentett nehézséget az sem, hogy megtartsák a 20 négyzetmétert a pokrócoknak, s hogy legfeljebb 1700 fő léphessen be a kapukon. Most a duplája jöhet be.

Még egy kicsit előbb is indul a főszezon, mint szokott a halsütödénél, s a napsütés fogja végül eldönteni, hogyan sikerül a strand híres 40 napos főszezonja. Várják a határ túlsó oldaláról érkezőket is, a magyar tenger simogató, mint ezelőtt öt-tíz évvel, amikor a Szlovákiában élők tömegei fedezték fel újra, hogy a Balaton mindannyiunknak a Riviéra.

Laczó Balázs

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?