Futballünnep volt a DAC-Slovan rangadó

dac szurkolók

Bernd Storck a DAC–Slovan mérkőzés után megköszönte kollégájának, Ján Kozáknak és a pozsonyi klubnak azt, hogy beleegyeztek abba, július 1-én rendezzék a meccset, így már több ezer néző szurkolhasson a MOL Arénában. Ezzel a német edző kiemelte a szerdai mérkőzés legfőbb motívumát: voltak szurkolók, így végre ismét volt meccshangulat Dunaszerdahelyen!

A Ružomberok elleni kupameccsen az a háromszázegynéhány ember, aki a helyszínen szurkolhatott, elveszett a dunaszerdahelyi aréna környékén, a hangjukat pedig elnyomta a monoton gépszurkolás. A stadionnal szembeni hangulatkarbantartó egységben is csak páran tébláboltak. A B-közép teljes hiánya amolyan családi matiné hangulatot kölcsönzött az elődöntőnek.

A Slovan elleni rangadóra a koronavírus-járvány elleni korlátozások enyhítésének hála azonban már 6210 szurkoló válthatott jegyet. DAC-viszonylatban még ugyan ez is elmarad egy Slovan elleni mérkőzés nézőszámától, de ennyi ember már bőven tud meccshangulatot teremteni. És teremtett is. A stadion környéki utcácskákon kisebb csoportban masíroztak a kék-sárga sálas, mezes szurkolók. A beléptetőkapuhoz pedig óriási zászlókat lobogtatva érkezett meg a dunaszerdahelyi keménymag. Az említett hangulatkarbantartó egység is dugig megtelt a rekkenő hőségben a hűs sört vidáman kortyolgató hazai szurkolóval. Odabent a stadionban pedig már az első pillanatoktól hallatták a hangjukat a drukkerek, beleértve a pozsonyi vendégszektort is. A két tábor ugyan párszor megtalálta egymást, de legtöbbször a saját csapatát biztatta. A kedvenc csapatuktól hónapokig elzárt, majd fotelszurkolásra ítéltetett drukkerek bepótolva az elmúlt időszak nélkülözését és minden frusztrációjukat kiadva fantasztikus hangulatot teremtettek, így szinte belehajszolták a két csapatot egy őrületesen jó meccsbe. Ezzel is bebizonyítva, hogy egy világjárvány esetén ugyan nem a sport a legfontosabb, de még ilyen helyzetben is a sport az egyik legjobb dolog arra, hogy ideig-óráig megfeledkezzünk a minket körülvevő összes bajról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?