Nyáron is lesz iskola és óvoda

Nagymegyer
Somorja/Dunaszerdahely/Nagymegyer |

Lesz nyári iskola a dunaszerdahelyi járásbeli városok magyar alapiskoláiban, hosszabb-rövidebb időre a bizonyítványosztás után is visszatérhetnek a gyerekek az iskolába. Az óvodák nyári menetrendjére is hatással van a koronavírus.

Különbözőképp befolyásolta a koronavírus miatti rendkívüli helyzet az iskolák nyári működését. Somorján, Dunaszerdahelyen és Nagymegyeren sem ismeretlen a nyári iskola, a legtöbb intézményben már a korábbi években is rendeztek foglalkozásokat a szünetben a diákoknak. Van, ahol most meghosszabbítják a nyári iskolát, máshol a megszokottnál rövidebb ideig várják a diákokat.

Somorján július közepéig

„Segíteni akartunk a szülőknek, ugyanis ők is nagy nyomás alatt voltak az elmúlt három és fél hónapban” – mondta Mészáros Péter, a somorjai Corvin Mátyás Alapiskola igazgatója. A nyári iskola megszervezésénél a gazdaságossági szempontot is figyelembe vették, napi 2,5 eurót kell fizetni a részt vevő gyerekeknek, ebből fedezik az ebédet, a különböző foglalkozásokon használt alapanyagokat és a belépődíjakat például a somorjai tájházba, vagy a sportkomplexumba. Az alapiskolában már hagyománynak számít a nyári foglalkozás, de most a korábbiaknál tovább, július 17-ig várják a gyerekeket vissza az iskolába. „A bizonyítványosztás utáni három napra, és az azt követő egy hétre hetvenegy diák jelentkezett be, a következő hétre pedig harminc. Minden gyerek annyi napra jön, amennyire bejelentkezett” – folytatta az igazgató, hozzátéve, hogy az alsó tagozatos és a napközis pedagógusok foglalkoznak majd a gyerekekkel.

Augusztus közepén

„Nálunk nem újdonság a nyári iskola, idén már a tizedik évfolyamot szervezzük. Ez egy egész napos iskolai klubos foglalkozás, ahol érdekes játékos foglalkozásokon fejlesztjük a gyerekeket” – beszélt a programról Masszi János, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola igazgatója. Az alapiskolában idén július helyett augusztusban várják a gyerekeket, és ez az érdeklődésen is meglátszik. Az igazgató közölte, ugyan kevesebb a jelentkező, de mégis háromcsoportnyi diákkal foglalkoznak majd augusztus 10. és 21. között.

Tábor helyett túra 

A nagymegyeri Bartók Béla Alap-iskola diákjai kerékpárral járják be a járás alsó szegletét. „A három nap alatt minden nap egy másik évfolyam diákjaival tesszük meg a Nagymegyer–Csicsó–Kulcsod kört” – tájékoztatott Soóky Marián igazgató, mikor megálltak a gyerekekkel Csicsón szusszanni. Az igazgatótól megtudtuk, hogy hiába volt a korábbi években több hagyományos táboruk, idén érdeklődés hiányában csak egy rövidebb foglalkozás, a kerékpártúra mellett döntöttek július első napjaiban.

„Korábban Terchovára jártunk a gyerekekkel egy hétre, volt szlovák táborunk is, ezt idén is megszerveztük volna, de végül inkább visszaadtuk a pénzt a szülőknek”

– folytatta Soóky Marián.

Óvoda leginkább júliusig

Somorján és Bősön is júliusban látogathatók az óvodák, augusztusban a tervezett munkákat végzik el az intézményekben. Dunaszerdahelyen csak egy hétre zárnak be az óvodák augusztus végén. A város hírportáljának tájékoztatása szerint júliusban háromszáznyolcvanegy, augusztusban háromszázhúsz gyerek látogathatja az óvodákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?