Vágsellye hatékonyabban gazdálkodhat a tartalékalapban maradt összegből

Vágsellye
Vágsellye |

A múlt évi eredményes gazdál-kodásnak köszönhetően a járási székhely önkormányzata várhatóan valamivel könnyebben vészelheti át a válsághelyzet gazdasági hatásait. A testületnek azonban számolnia kell az idei költségvetés további módosításaival.

A legutóbbi önkormányzati ülésen a képviselők a múlt évi zárszámadással is foglalkoztak, amelyből kiderült, hogy a városnak 18,9 millió euró bevétele volt. A tervezett kiadások ennél jóval alacsonyabbak lettek, így 796 538 euró többlettel gazdálkodtak Vágsellyén. 

Áthidaló hitelt vesznek fel
A megtakarított összegből mintegy 400 ezer eurót fordítanak általános kiadásokra, valamint a kultúrház és a közvilágítás felújítására, és 389 ezer euró kerül a tartalékalapba. A testület jóváhagyta az 500 ezer euró kontokorens, azaz áthidaló hitel felvételét, amelyből a koronavírussal kapcsolatos váratlan kiadásokat térítenék. 

Várható még módosítás
Módosították az idei büdzsét a képviselők. Annak ellenére, hogy 2019 szeptemberétől zajló, alaposan átgondolt előkészítő folyamatot követően fogadták el az idei évre szóló költségvetést, senki nem számolt a koronavírus okozta problémákkal. A városi könyvtárnak a válsághelyzet miatt csökkentették a támogatást. Jana Nyitrayová, a városi hivatal vezetője hangsúlyozta, még nem tudják, hogyan alakulnak az adókból és illetékekből származó bevételek, ezért biztosan nem ez az utolsó idei költségvetés-módosítás. Tibor Baran képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke elnézést kért az ülésen, amiért a bizottságuk nem volt képes sem javaslatot, sem indoklást adni a beterjesztett módosításokhoz. „Minden képviselőnek joga van véleményt alkotni a költségvetés kapcsán, de osztom a hivatalvezető véleményét, hogy még ez sem a végső változat. További módosítások várhatók az év folyamán, ezért arra kérném a képviselőtársakat, ne bonyolódjanak bele a részletekbe, mert a válsághelyzet még bárhogyan alakulhat. Szükség van a polgármester, a városi hivatal és a képviselők rugalmas együttműködésére. A városi hivatalnak átfogóbb információi vannak, és tudni fogják, mely területek élveznek prioritást” – hangsúlyozta Tibor Baran. Jozef Belický, Vágsellye polgármestere elmondta, más városokhoz hasonlóan nekik is hatékonyan kell majd reagálniuk a válsághelyzet további alakulására. Marián Krištof képviselő a pénzügyi bizottság tagjaként felszólalásában elmondta, több órán át tárgyaltak a tervezett módosításokról. „A 2020-as év költségvetése az ülés kiemelt programpontja. Két napig tartott, mire átrágtam magam a már módosított költségvetésen. Arra kérném a városi hivatal dolgozóit, legközelebb legyenek áttekinthetőbbek a változtatások” – mondta Krištof. 

Mire jut pénz?
„Biztatóbbnak látom a helyzetet, mint amikor a korábbi ülésen tárgyaltunk a szükséges óvintézkedésekről” – mondta Belický. A tőke jellegű kiadások tételhez kidolgozott táblázatból kiderül, hogy az utak és járdák felújítására, új játszóterek építésére, valamint az új temető körbekerítésére egyelőre nem jut pénz a büdzséből, mint ahogy a lakosok által javasolt projektek megvalósítására sem. Egyes önkormányzati iskolákban azonban folytatják a felújítási, javítási munkálatokat, és jut pénz a parkerdő rendbehozatalára, számos már megkezdett beruházás befejezésére. A szeméttárolók új helyeinek építésére eredetileg 200 ezer eurót szánt a város, a módosítást követően nem egész 42 ezer eurót különítettek el erre a célra. 
A képviselő-testület tagjai végül nem bonyolódtak bele az egyes módosított tételek elemzésébe mondván, hogy valószínűleg újabb változtatásokkal kell számolniuk az év folyamán. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?