Botrányhős rapper szlovákiai rajttal

6ix9ine

6ix9ine nem olyan sztár, akit a szülő példaképnek szán a csemetéjének: életvitele elítélendő, külseje kirívó, zenéje agresszív. Mégsem meglepő – főleg annak tükrében, mi zajlik manapság az USA-ban –, hogy egy ilyen fazonnak szép karriert jósol az amerikai zenészszakma.

Nemrég még úgy tűnt, hogy egy komoly börtönbüntetés kettétörheti 6ix9ine pályafutását. De ez már nem fenyeget, legalábbis egyelőre. Most tarolni kezdett. Ami nem sikerült a Gooba című slágerével, összejött a Trollz cíművel: a héten az amerikai dallista csúcsán borzolja a kedélyeket azzal a Nicki Minaj-zsal, aki mindenhol ott van, csak – mint Pozsonyban is megtörtént – a saját koncertjeiről hiányzik olykor…


Imázsépítés a jelenben
6ix9ine (vagy Tekashi 6ix9ine) Daniel Hernandez néven 1996-ban született Brooklynban. Édesanyja mexikói, édesapja Puerto Ricó-i származású. Drogfüggő apját sokáig nem ismerte. Tizenhárom éves volt, amikor nevelőapját lelőtték. Ezután depresszióval és poszttraumás stressz szindrómával kezelték. Az iskolából kicsapták, és hamar meggyűlt a baja a törvénnyel. Felfüggesztett börtönbüntetést kapott kiskorú megrontásáért. Később a Nine Trey Gangsta Bloods nevű banda tagjaként több erőszakos bűncselekményben vett részt, és kábítószert árult. Az ügyvédje szerint a gengszterkedés csupán az imázsépítés része volt, a banda tagjaival úgy került kapcsolatba, hogy a videoklipjéhez keresett hiteles szereplőket… Hosszú börtönbüntetést jósoltak neki, végül tavaly decemberben csak két év elzárásra ítélték, mert kipakolt a bandáról, azaz társai ellen vallott. A koronavírus-járvány miatt korábban, április elején jött ki a börtönből, mivel az asztmája miatt a veszélyeztetett csoportba tartozik, és házi őrizetbe került.


6ix9ine mint jelenség
A rapper festett haja a szivárvány minden színében pompázik, gyakran visel színes fogékszereket, testét tetoválások borítják. Szövegei agresszívak, elborultak. A szlovák FCK THEM ügynökség karolta fel elsőként, akkor, amikor még senki sem mutatott iránta érdeklődést. Első nagyszabású koncertjét a pozsonyi Babylon klubban tartotta 2017 áprilisában.


Tarol és tarolni fog
6ix9ine karrierje az elmúlt hetekben nagyobb sebességre váltott. A május 8-án megjelent Gooba című dalával az amerikai Billboard magazin Hot 100 rangsorának harmadik helyén debütált, Ariana Grande és Justin Bieber Stuck with U című slágere, valamint Doja Cat Say So című dalának Nicki Minaj-zsal készült remixe mögött. A rapper az első hellyel számolt, és csalást kiáltott. Azt állította, hogy Grande és Bieber menedzsmentje az utolsó pillanatban vásárolt harmincezer példányt a kislemezből, hogy elfoglalhassa a csúcsot, az ő eladásainak egy részét pedig kihagyták az összesítésből. A héten bekövetkezett az elkerülhetetlen: 6ix9ine június 12-én kiadott Trollz című dala az élen debütált – ez a 40. sláger a lista történetében, amely rajt-cél győzelmet aratott. A dalban közreműködő Nicki Minaj a hangján túl a klipben – szokás szerint – a testét is beveti. A magamfajta zeneszerető ember meg csóválja a fejét a történtek láttán, s eszébe jut Childish Gambino 2018-as slágere. A This Is America…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?