Nem marad el a nyári főszezon, idén olcsóbb lesz a kirándulás, nyaralás

Nem marad el az idei főszezon, de más lesz az idei nyár… 

A koronavírus-járvány és az azt követő korlátozások alaposan átírták az idei nyári főszezon trendjeit. A turizmus még csak a napokban indult be, ám szerencsére már alig vannak korlátozások, így a nyári szezon nem marad el – de alaposan átalakul. Más lesz az idei nyár, de idén is érdemes utazni, hogy végre kipihenjük a bezártság okozta nehézségeket, csobbanjunk a vízben, élvezzük a szállodák vendégszeretetét. És utazásunkkal minden eddiginél hasznosabb dolgot is teszünk: ezzel is segítjük a turisztikai szektor újraindulását. 

Újranyitott határok
Júniusban már szinte minden európai, EU-s ország újranyitotta határait, s amelyik ország még ezt nem lépte meg, a jövő héttől várja a turistákat. Már csupán néhány ország van, amely még vár a nyitással, ilyen az Egyesült Királyság, de már ott is egyre több a biztató jel, egyre közelebb az idő, amikor már nem kell karanténba vonulniuk az odalátogató turistáknak. Kezdetben több ország jelezte, hogy negatív tesztet kell felmutatniuk azon utasoknak, akik szeretnének beutazni, ám mára már szinte mindenhol lemondtak az ilyen típusú szűrésről. Jó hír, hogy a szomszédos országokba, Magyarországra, Csehországba, Lengyelországba és Ausztriába mindenféle korlátozások nélkül utazhatunk.

Szállások
Júniusban már a legtöbb szálláshely újra megnyitott, számos szálloda extra akciókkal, árkedvezményekkel vagy ingyenes éjszakával várja a vendégeket. Jó hír, hogy a korábbi, svédasztalos tiltás is feledésbe merült, a legtöbb hotelben a korábban megszokott, büféasztalos reggeli és vacsora jár a vendégeknek. A hotelek állítják, betartják az összes biztonsági szabályt, így arra számítani lehet, hogy a check-in pultnál plexifal mögül üdvözöl bennünket a recepciós munkatárs, és adja ki a szobakulcsot és a kapcsolódó információkat. Sok szálloda a foglalásoknál lényegesen nagyobb rugalmasságot kínál, így ha foglalunk, és az utazás időpontja mégsem felel meg, a legtöbb hotelnél ingyen módosíthatunk a dátumon. 


Fürdők, szaunák, wellness
Néhány nappal korábban még számos korlátozás volt érvényben, ma már ezek is megszűntek, így a hotelek wellnessrészlegei, a szaunák, a gőzfürdők, pezsgőfürdők, medencék, a termálvizes medencék is nyitva vannak, azaz már nem lesz olyan érzésünk, hogy az olcsóbb árért cserébe (kényszerűen) csökkentett szolgáltatást kapunk.

Repülős utazások
Ha valaki repülővel szeretne utazni, városlátogatásra vagy tengerparti nyaralásra, már válogathat a megannyi akciós repülőjegy közül (bővebben a 4–5. oldalon). A légitársaságok ugyanis most rendkívüli kedvezményekkel igyekeznek utasokat szerezni, így a korábbihoz képest sokkal olcsóbban megszervezhető egy hosszú hétvége valamelyik európai nagyvárosban. Ez nemcsak az olcsóbb repülőjegyeknek köszönhető, hanem annak is, hogy a helyi szállodák is (újra)nyitási kedvezménnyel várják a turistákat. A repülőkön azonban számítani kell arra, hogy az utazás során végig viselni kell a maszkot, és a fedélzeti ellátás is csökkentett vagy átalakított formában lesz elérhető – vannak légitársaságok, amelyek a szendvicset és a vizet már a beszállás előtt az utas ülésére helyezik.

Tengerparti nyaralások
Az európai tengerpartokon már a legtöbb helyen megjelentek a nyaralók, fürdőzők, igaz, mindenhol számos biztonsági intézkedést vezettek be – az egyik leglényegesebb, hogy a parton korlátozták a napágyak, napernyők számát, elkerülve ezzel a zsúfoltságot. Mivel idei nyáron a legtöbb európai tengerpartra akciós jegyekkel repülhetünk – egy retúrjegy 50–100 euró –, így akár egyéni szervezésben is elutazhatunk például Olaszországba, Görögországba, Spanyolországba, Horvátországba, Ciprusra vagy éppen Máltára. Aki pedig utazási irodával nyaralna – vagy már van, korábban befizetett utazása –, hamarosan az is útnak indulhat. Az unión kívüli országokba – Tunézia, Egyiptom, Törökország – előreláthatólag csak július közepén indulnak az első charterjáratok, ezekre az all inclusive nyaralásokra várhatóan idén kedvezőbb áron fizethetünk be, érdemes várni az első last minute ajánlatokra.

Fürdők, aquaparkok
Már nyitva vannak a gyerekek és a felnőttek körében is népszerű vízi parkok is, a korábbi korlátozások is megszűntek, így teljes élményt nyújtanak a csúszdákkal, medencékkel, kalandparkokkal, pezsgőfürdőkkel, wellnessvilággal színesített aquaparkok. Remek kirándulási lehetőség az egész család számára egy ilyen csobbanós hétvége – akár a közelben, vagy például Magyarországon, esetleg Ausztriában.

Biztonsági szabályok
Idén a nyári szezon egyik fontos eleme lesz a biztonság, így a távolságtartást a legtöbb helyen be kell tartani, de a maszkviselés sem marad el – igaz, az arcvédőt már egyre kevesebb helyen kötelező használni, sok olyan ország, helyszín van, ahol már nem kötelező, csupán javasolt annak viselése. Ezért ha külföldre utazunk, indulás előtt mindenképpen tájékozódjunk a helyi szabályokról.

Más lesz ez a nyár
Márciusban, áprilisban még úgy tűnt, hogy elmarad az idei főszezon, senki sem fog utazni. Most már látható, hogy Európa újra megnyitotta a belső határokat, így az unió polgárai idén is útra kelhetnek – legyen szó városlátogatásról, tengerparti nyaralásról vagy wellnessről. A légitársaságok adatai szerint egyre többen foglalnak repülőjegyet, a szállodákba is lassan visszatérnek a vendégek. A telt házas „élményre” a nyári hónapokban szinte sehol sem számíthatunk. Ami a lényeg: nem marad el az idei főszezon, de más lesz az idei nyár… 

 

Érdekes

Megsegítené a turisztikai ágazatot az EP

Jelentős többséggel, 587 igen és mindössze 32 ellenszavazattal fogadta el az Európai Parlament plenáris ülése péntek este azt a turisztikai ágazatról szóló állásfoglalást, amely 45 pontban fogalmaz meg javaslatokat az ágazat megsegítésére és jövőjére vonatkozóan. Erről Ujhelyi István EP-képviselő, az Európai Parlament illetékes szakbizottságának turizmusért felelős első alelnöke – aki egyben az állásfoglalás egyik kidolgozója és beterjesztője volt – számolt be a közösségi oldalán.
Több mint 27 millió ember megélhetését biztosítja a turizmus Európában, 6-10 millió, a turisztikai szektorban dolgozó európai munkahelye, illetve megélhetése vált kérdésessé a koronavírus-járvány miatti helyzet következtében. Az Európai Parlament által most elfogadott, 45 pontos javaslatcsomag legfontosabb elemei közül Ujhelyi István egyebek mellett az azonnali segítségnyújtás szükségességét emelte ki a turisztikai ipart működtető kis- és középvállalkozások, mikro- és családi üzletek számára, hogy a járványhelyzet miatti likviditási problémákat át tudják hidalni.
„Szükség van egy olyan hosszú távú, 2050-ig szóló turizmusfejlesztési stratégiára is, amely a fenntartható és okos megoldásokat részesíti előnyben az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) célkitűzéseivel harmonizáló módon. Európának továbbra is a leglátogatottabb célpontnak kell lenni a nemzetközi turizmusban, ehhez azonban új stratégiára és új fejlesztéspolitikára van szükség. Véget kell vetni a dömpingszerű tömegturizmusnak, a turisztikai szezont 12 hónapra kell bővíteni és Európa teljes területére ki kell terjeszteni a turisztikai szolgáltatásokat” – emelte ki a magyar EP-képviselő.
Az állásfoglalás tartalmazza azt is, hogy a jövőben be kell vezetni egy olyan európai válságkezelési mechanizmust a turisztikai ágazatban, amely gyors és már bejáratott protokollokat tartalmaz a hasonló globális krízishelyzetekre. Ennek része például az európai utasbiztosítási rendszer, amely az európai térségen belül csőd vagy más krízis esetén jóvátételt tud biztosítani az utasok számára. Szintén fontos követelés, hogy (az újjáépítési csomaghoz hasonlóan) a következő hétéves uniós büdzsében is legyen külön költségvetés a turizmus számára – olvasható a közleményben. (szl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?