Milan Kundera életrajzának folytatását tervezi Jan Novák

Milan Kundera

Igazi sikerkönyv lett és napok alatt szinte eltűnt a csehországi könyvesboltokból Milan Kundera új életrajza, amely a Csehszlovákiában született, de a múlt század hetvenes éveinek közepétől Franciaországban élő, franciául író életének első szakaszát mutatja be.

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a Paseka és az Argo kiadók a mű hivatalos bemutatóján kedden Prágában bejelentették, hogy már megkezdték a Kundera: Cesky zivot a doba (Kundera: Csehországi élet és kor) című életrajz utánnyomását. Jan Novák, a „regényszerű életrajz” szerzője pedig bejelentette: folytatni fogja az életrajzot, a második kötetben Kundera franciaországi éveit veszi górcső alá. A kiadó a több mint 900 oldalas, dokumentumokkal teli könyv eredeti példányszámát nem hozta nyilvánosságra.

Novák úgy véli, hogy Kundera franciaországi élete a csehek számára már nem olyan érdekes, mint a csehszlovákiai első szakasz, de „a nagyvilágot ez nagyon érdekelheti”.

„Ami most történik, az minden várakozásomat felülmúlja. Úgy látom, hogy ha nem lehet magát a hírt megfojtani, akkor legalább a hírhozót kell elnémítani” – jelentette ki a szerző arra a kérdésre válaszolva, hogyan fogadta a könyvét ért csehországi bírálatokat.

„Legalább 1800 oldalnyi jegyzetem van, minden állításon forrásokon alapul. A könyv önmagáért beszél, megvédi önmagát” – mondta Novák.

A cseh sajtó nagy terjedelemben foglalkozik az új Kundera-életrajzzal. Többen bírálják, hogy a szerző túl sokat foglalkozik Kundera magánéletével, mások szerint pedig az idézett források nem mindig megbízhatóak.

Novák alapvetően a Kunderáról nyilvánosan elérhető forrásokat használta fel, köztük az egykori csehszlovák Állambiztonsági Hivatal (StB), a kommunista titkosrendőrség ma már nyilvános archívumát is. Abban olyan dokumentumok is megtalálhatóak, amelyek szerint Kundera az ötvenes években együttműködött az állambiztonsággal, feljelentette egyik ismerősét, aki ennek következtében börtönbe került. Az író ezeket a vádakat tagadja, és a könyv írásakor nem volt hajlandó semmi módon válaszolni Jan Novák kérdéseire.

A szerző ismételten azt állítja: könyvében megpróbálja óvatosan eloszlatni azt a szerinte nem igaz mítoszt, amelyet Kundera épített fel önmagáról. Novák úgy véli, Kundera nagy manipulátor, és szándékosan jobb képet fest múltjáról, mint amilyen valójában volt. Milan Kundera elsősorban a hatvanas években megjelent, később 44 nyelvre lefordított A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényével szerzett magának nemzetközi hírnevet, támogatta a prágai tavaszként híressé vált 1968-as reformfolyamatot, 1975-ben emigrált Franciaországba. Csehszlovák állampolgárságától 1979-ben fosztották meg. Cseh állampolgárságát tavaly decemberben kapta vissza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?