Az OĽaNO a záródolgozatok felülvizsgálását kezdeményezi Kollár miatt

Boris Kollár

Az OĽaNO parlamenti frakciója szerint Boris Kollár (Sme rodina) házelnök diplomamunkájának ügyében a témavezető, a diák, az opponens és a szakdolgozatok értékelési rendszere is csődöt mondott.

Ezért a záródolgozatok felülvizsgálását indítványozzák a felsőoktatási intézményekben, mégpedig egy olyan időszak időtartama alatt, amelyet Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter és Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter fog meghatározni.

Szeptemberig egy új törvényt indítványoznak, amely egyes iskolák akkreditációját is veszélybe sodorhatja. Erről Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője tájékoztatott a frakció hétfői találkozója után, amelyre Kollárt is meghívták. Az ügyet ezzel lezártnak tekintik.

Šipoš elmondta, hogy Kollár az OĽaNO mozgalom minden kérdésére válaszolt. Szerinte egyedül a témavezető helytelen idézése maradt tisztázatlan. Ezért az ügyben nemcsak a diákot, hanem a témavezetőt és az opponenst is hibásnak tartják. Hozzátette: ezért egy új törvény előkészítését kérik az oktatásügyi és igazságügyi minisztertől. Számít az iskolák segítségére is

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő mindezt azzal egészítette ki, hogy a minisztereknek kell megmondani, hogy mi igazságos az iskolarendszer megítélésében. Nem zárta ki azt sem, hogy ha az ellenőrzés bonyolult vagy alkalmatlan lenne, akkor a jövőben a rendszer másféle módosítását kellene kidolgozniuk. Elképzelhetőnek tartja például a záródolgozatok írásának eltörlését, amennyiben ezek csalással is elkészülhetnek.

A kormányfő megjegyezte: múlt héten abban egyezett meg Kollárral, hogy a titulusát nem fogja használni, és elnézést kér. Elismerte, hogy szerinte az elnézéskérés nem úgy ment végbe, ahogy kellett volna.

Kollár megmaradt pozíciójával kapcsolatban rámutatott arra, hogy a törvény nem írja elő a képviselőjelölteknek, hogy főiskolai végzettséggel rendelkezzenek. Így válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte igazságos-e minden múltbeli záródolgozatot felülvizsgálni, és ennek következtében megfosztani egyes embereket a titulusuktól, hiszen így többen elveszíthetik a munkájukat, Kollár viszont a helyén maradt.

A Za ľudí párt szombaton (június 27.) felszólította Kollárt, hogy mondjon le a funkciójáról. A házelnök azonban továbbra is azt állítja, hogy a munkáját az akkor érvényes szabályokkal összhangban írta. Ezenkívül elfogadja, ha valaki nem elégszik meg a felelősségvállalásnak azzal a formájával, hogy a politikában nem fogja már használni a titulusát.

A sajtóba került információk szerint a házelnök néhány oldalnyi szöveget másolt át a diplomamunkájába a saját témavezetőjétől. Kollár titulusát azonban a jelenlegi törvények szerint nem lehet visszavonni. Ezt Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter is megerősítette. A tárcavezető már azt is jelezte, hogy a jövőben meg akarja változtatni a törvényt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?