Mától lehet szavazni a YOLO című rövidfilmre

yolo

A 48 Hour Film Project elnevezésű mozgóképes versenyben ezúttal is van szlovák, pozsonyi részvétel. Laco Ciria filmes alkotó YOLO című rövidfilmes munkája a szakmai zsűri döntése alapján a verseny TOP 16-os mezőnyében foglal helyet.

Bár a koronavírus-járvány miatt idén a hagyományos módon Pozsonyban nem valósulhatott meg a verseny, a Global Film Challenge online meghirdette a készíts rövidfilmet 48 óra alatt nemzetközi rendezvényt, melyen Szlovákiából egyetlen résztvevőként Laco Ciria és csapata mérettetik meg, már eddig is jelentős sikert elérve. A YOLO című rövidfilm ugyanis a verseny jelenlegi szakaszában előkelő pozícióban képviseli Szlovákiát, hiszen a 27 országból, 56 városból, 383 filmes csapattól érkezett produkciók sorából sikerült bekerülni az előkelő TOP 16-ba.

A verseny azonban – amelynek a tétje a nevezett film részvétele a Filmapalooza Nemzetközi Filmfesztiválon és bemutatása Cannes-ban a rövidfilmes szekcióban – még nem ért véget, mától a szavazókon múlik az alkotások sorsa. Hogy Laco Ciria munkája továbbra is sikeresen prezentálhassa Szlovákiát a 48 Hour Film Project nemzetközi fesztiválon, filmjére az új fordulóban mától online lehet szavazni.

Az előzetes ide kattintva megtekinthető és ITT lehet rá szavazni!

A 48 Hour Film Project nemzetközi versenyre – a június 5-én megadott téma alapján – negyvennyolc óra leforgása alatt, vagyis egyetlen hétvégén kellett kitalálni a filmötletet, megírni a forgatókönyvet, leforgatni és megvágni az alkotást, vagyis a versenyben induló rövidfilmet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?