Megtisztították a bősi vízerőmű környékét

bősi vízerőmű

A Vízépítő Vállalat (VV) alkalmazottai a közelgő nemzetközi Duna-nap (június 29.) alkalmából pénteken megtisztították a szeméttől a bősi vízerőmű környékét. Erről Simona Holovič, a VV vezérigazgatói irodájának munkatársa tájékoztatta a TASR hírügynökséget. Az akciót a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) is támogatta.

„A tisztább természet mindnyájunk számára egészségesebb életet jelent, ezért döntöttünk úgy, hogy a Duna nemzetközi napja alkalmából munkához látunk, és megtisztítjuk a legismertebb hazai vízerőmű környékét a szeméttől, amely egyrészt a folyóval úszott ide, másrészt egyesek felelőtlen magatartásának az eredménye” – jelentette ki David Hlubocký, a VV megbízott vezérigazgatója.

A vállalat a korábbi években egy környezetvédelmi akciót is szervezett a Duna nemzetközi napjára, ez idén a koronavírus-pandémia miatt elmarad. Holovič tájékoztatása szerint a vízerőműhöz évente 5-6000 ember látogat el.

„Június 29-ét egy nemzetközi bizottság nyilvánította a Duna nemzetközi napjává. Ezen a napon a Duna védelmének fontosságát hangsúlyozzuk a tisztább és biztonságosabb folyó érdekében” – hangsúlyozta Holovič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?