Babos: a legnagyobb inspirációt a családom jelenti

Babos Tímea újra Mladenoviccsal folytatja párosban

Családját tartja első számú inspirációnak Babos Tímea, akinek a női teniszversenyeket szervező WTA továbbított honlapján rajongói kérdéseket.

A 27 éves játékos egy válaszában elárulta, neki is vannak meccsek előtt bevett szokásai, általában ugyanazt eszi, és a csapatával együtt próbál rápihenni a mérkőzésre.

„A legnagyobb inspirációt a családom jelenti, édesapám, édesanyám és a nővérem ösztönöz a leginkább. Sokat segítenek nekem, és nélkülük nem jutottam volna el idáig, ők a példaképeim” – mesélte el egy másik érdeklődőnek a videointerjúban.

A kérdezz-felelek játékba váratlanul bekapcsolódott párospartnere, Kristina Mladenovic is, aki tréfásan azt tudakolta, milyen jó és rossz dolgok történnek a pályán, amikor együtt játszanak. Babos mosolyogva elmondta, tökéletes a kapcsolatuk, így nincsenek rossz dolgok. Hozzátette, remekül kiegészítik egymást, és sokat segítenek egymásnak a pályán és azon kívül is.

Az edzésekről szólva a párosban háromszoros Grand Slam- és világbajnok teniszező kifejtette, az előszezonban napi négy-öt órát teniszezik és három órát kondizik. A versenyek közben csak napi egy tréningje van. A teniszen kívül szívesen űzi az ökölvívást, labdarúgást, kerékpározást és a futást is. Egy ifjú rajongójának elmondta: „Ha újra 15 éves lennék, akkor erősíteném magamban a hitet, az elszántságot és az önbizalmat, hogy mindig küzdjek az álmaimért.”

Babos Tímea arról is beszélt, hogy a Grand Slam-versenyeket leszámítva a kedvenc tornája és városa Róma, mert az életét Magyarországon kívül csak Olaszországban tudná elképzelni.

Az elsőszámú magyar játékos pályafutása csúcspontjaiként párosban az első GS-diadalt, az első világbajnoki címet és a világelsőséget, míg egyéniben a tornagyőzelmeit, illetve a top 25-ös világranglista-helyezést nevezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?