A hazai utakra sem érdemes baleset-biztosítás nélkül elindulni

mentok
Pozsony |

A koronavírus-járvány miatt a szlovákiai családok többsége az előzetes jelzések szerint idén Szlovákiában tölti a szabadságát. A biztosítók már most figyelmeztetnek, hogy itthon is gondolnunk kellene a biztonságra.

Akik már az elmúlt években is inkább itthon töltötték a szabadságukat, azok – a Statisztikai Hivatal felmérései szerint – leggyakrabban az ismert hegyi turistaközpontokat és fürdőhelyeket választották. Az előzetes felmérések szerint idén a szlovákiai családoknak csak a töredéke nyaral majd külföldön, vagyis a szlovákiai turistaközpontokban jóval több hazai látogatóval futhatunk majd össze. Míg azonban a külföldi utakra sokan kötnek baleset-biztosítást, az itthon kirándulók nagy része erre nem gondol, holott a veszély az itthoni hegyekben nem egyszer nagyobb, mint külföldön.

A Szlovákiai Hegyimentő-szolgálatnak (HZS) csak tavaly 2886 bevetése volt, és ezek közül csaknem ezer esetben a turistákat, kerékpározókat és hegymászókat kellett kimentenie a bajból.

A legnagyobb hazai biztosítótársaság, az Allianz – Szlovák Biztosító szakemberei rengeteg olyan esetről tudnak, amikor az itthoni kirándulásra is megérte biztosítást kötni. „Az egyik ügyfelünk az Alacsony-Tátra legnépszerűbb gerincszakaszán, a Deménfalvi-nyergen kapott szívrohamot, és gyors ellátásra volt szüksége. A mentők csak terepjáróval tudták megközelíteni a helyszínt, a mentőakció költségei így megközelítették az 1200 eurót. Egy másik ügyfelünk a Kis-Fátrában kapott görcsöt, volt azonban olyan is, akinek a Vepor-hegységben kezdett el kegyetlenül fájni a lába. Ezek sem voltak olcsó mentések, miközben ez csak a jéghegy csúcsa” – nyilatkozta lapunknak Lucia Muthová, az Allianz – Szlovák Biztosító szóvivője.

A probléma ezzel kapcsolatban az, hogy sokan nem tudják, de a hegyimentésről szóló törvény értelmében a mentéssel kapcsolatos kiadásokat már 2006 óta a kimentettnek kell állnia, kivéve, ha kiskorúakról van szó.

„A mentés ára, különösen, ha helikoptert is be kell vetni, akár több ezer euróra is rúghat, ami a legtöbb családnak súlyos érvágást jelent, így mindenképpen megéri biztosítást kötni”

– tette hozzá Muthová, aki szerint ezzel jelentős összeget takaríthatunk meg. A hegyi kirándulásokra kötött biztosítás náluk például napi 70 centbe kerül, hasonló díjakkal találkozhatunk azonban a többi társaságnál is. Akik gyakrabban járnak a hegyekbe, azok egész éves biztosítást is köthetnek, ami szintén csupán 17 euró, míg a veszélyes sportokat űzőktől ezért 40 eurót kérnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?