A teknősfajok több mint felét fenyegeti a kihalás veszélye tudósok szerint

aligátorteknős

A világ mintegy 360 teknősfajának több mint felét fenyegeti a kihalás veszélye.

A vadon élő, kifogott állatokkal való kereskedelem betiltása jelentősen hozzájárulna ezeknek a fajoknak a védelméhez - állapította meg a világ 51 szakértője egy kedden a Current Biology című tudományos lapban megjelent tanulmányban.

„Évente világszerte több százezer teknőst gyűjtenek össze illegális kereskedelem céljából elsősorban azért, hogy háziállattá tegyék, vagy – különösen Kelet-Ázsiában – megegyék őket” – közölte a drezdai Senckenberg Természettudományos Kutatótársaság.

Májusban például a mexikói hatóságok 15 ezer példányt foglaltak le, melyeket Kínába akartak csempészni. Madagaszkáron 2018-ban néhány hónap alatt mintegy 18 ezer állatot koboztak el.

„Sok teknős nagyon sokáig él, de csak kevés tojást raknak. Ez azt jelenti, hogy éppen ezek a fajok az ivarérett nőstények elfogása miatt a legrövidebb idő alatt kipusztulhatnak” – mondta el Uwe Fritz, a tudományos társaság kutatója.

Kiemelte: ha nem szüntetik be vagy nem korlátozzák a kereskedelmüket, a következő években számos teknősfaj végérvényesen eltűnik.

Fritz és 50 nemzetközi teknősszakértő elkészítette az összes teknősfaj veszélyeztetettségi státuszát összegző globális tanulmányt. Eszerint ez a világ egyik leginkább veszélyeztetett állatcsoportja.

A tudósok úgy vélik, egyes fajok esetében segíthetnek a vadonba szoktatással záruló tenyésztési programok.

Mindenesetre gyorsan kell cselekedni, mielőtt túl késő lesz – hangsúlyozta Fritz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?