Plágiumbotrányba keveredett a házelnök

Kollár Krištúfková
Pozsony |

Boris Kollár, a parlament jelenlegi elnöke a Denník N lap szerint plagizált diplomamunka alapján kapott titulust ugyanúgy, mint elődje, Andrej Danko.

Nem sokkal azután, hogy Miroslav Beblavý volt parlamenti képviselő kedden igazolta, hogy a Sme rodina képviselője, Petra Krištúfková összeollózta bakkalaureátusi munkáját, a Denník N lap közölte: márciustól vizsgálta a házelnök, a Sme rodina elnökének diplomamunkáját, s arra a következtetésre jutottak, hogy a munka 52 százaléka plágium.

Krištúfková a munkát csak tavaly adta le a magánkézben levő szakolcai Közép-európai Egyetemen, tehát jóval Andrej Danko plágiumbotránya után, s abban az időben, amikor már parlamenti képviselő volt. A munkában arról értekezik, milyen hatással lehet a szegénység a családra. Beblavý szerint a 25 oldalból 16 más forrásokból lett összeollózva. A képviselőnő ugyan a munka végén feltünteti, milyen hét forrásból dolgozott, ám a szövegből nem derül ki, mi számít idézetnek és mi nem. Ráadásul, mint kiderült, egész bekezdéseket másolt át a forrásokból az eredeti elütésekkel együtt.

Kollárról a Denník N munkatársai derítették ki, hogy a diplomamunka, amelynek köszönhetően 2015-ben magiszteri címet szerzett, 52 százalékban plágium. A házelnök szintén a szakolcai Közép-európai Egyetemen szerezte a végzettségét. A környezetvédelmi menedzsmentről szóló szakdolgozat legnagyobb részét a témavezetőjének, Jozef Minďašnak egy 2011-es publikációjából másolta ki. Minďaš, aki azóta az intézmény rektora lett, ennek ellenére elfogadta a politikus által benyújtott munkát. Az egyetemi publikációkra vonatkozó szabályok szerint az ilyen nagymértékben átmásolt szövegekből összeollózott szakdolgozatot még akkor sem szokták elfogadni, ha az adott diák pontosan megjelöli az átvett szövegek forrását. Kollár azonban a forrásokat sem jelölte következetesen.

Az előző választási ciklusban az akkor ellenzékben lévő Kollár és Krištúfková is élesen bírálta Dankót az összeollózott munkája miatt. Mindketten aláírták annak a rendkívüli parlamenti ülésnek az összehívását, amely során Dankót a plágiumbotránya miatt akarták leváltani. Ebben hazugnak, csalónak és tolvajnak nevezték az akkori házelnököt, aki azzal védekezett, hogy semmi szabályelleneset nem tett.

Kollár kedd délután sajtótájékoztatón reagált a vádakra. Bemutatta a diplomamunkájához csatolt eredetiségi kimutatást, amely szerint annak szövege csak 24,45 százalékban egyezik az idézett forrásokkal. Ezt egy automata rendszer állítja ki, a Denník N munkatársai egy alaposabb ellenőrzés során találták az 52 százalékos plagizálást. Kollár visszautasította, hogy rosszul hivatkozta volna a forrásait, és nem lát okot arra, hogy lemondjon.

Krištúfková azzal védekezik, hogy a bakkalaureátusi munkára nem vonatkoznak olyan szigorú szabályok. Krištúfková és Kollár egykor élettársak voltak, egy közös lányuk is van.

(dp, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?