II. liga: rajt augusztus első hétvégéjén

foci

Augusztus első hétvégéjén indul a II. labdarúgóliga, a csapatok június 26-ig jelentkezhetnek a bajnokságba, tájékoztatott a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ).
 

„Augusztus 1-jét és 2-át a II. ligát irányító szervezet fogadta el. Az aktuális szezon július 17-én ér véget, ezután kéthetes felkészülés jön a következő idényre. A rajt előtt még számos kérdést meg kell oldanunk. Egy találkozót kell szerveznünk, amelyen ott lesz minden klub képviselője, és amelyen kijelöljük azt a 12 embert, aki képvisel minket az SFZ konferenciáin. Ezután a csapatok 1-től 16-ig sorszámot kapnak, ami alapján megtörténik a sorsolás. A számokat a 2019/20-as szezon felfüggesztése előtti helyezések alapján kapják meg a csapatok” – mondta a II. ligát irányító szervezet elnöke, Miroslav Richtárik.

 
Az első körben a Bardejov, a Slovan B, az FC Košice, a Liptovský Mikuláš, a Púchov, a Podbrezová, a Ružomberok tartalékcsapata, a Skalica és a Trebišov kapta meg a licencet. Feltételesen kiosztották a Banská Bystricának, a Dubnicának, a komáromiaknak, a Petržal-kának, a Poprádnak és a somorjaiaknak is. Ezeknek a kluboknak még különböző gazdasági feltételeknek kell megfelelniük. „A felsorolt klubok közül a Somorja már teljesítette a feltételeket, be is jelentkezett a következő szezonba, ahogy a Komárom is” – így Richtárik. ⋌(TASR) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?