300 000 euróval támogatja a kultúrát Pozsony megye

Juraj Droba

300 000 euróval támogatják a független kultúrát és művészetet Pozsony megye területén. Az anyagi támogatást az a 111 projekt kapja, amelyet eredetileg a Pozsonyi Regionális Támogatási Rendszer (BRDS) keretén belül bíráltak el, de a vírushelyzet miatt leállítottak. Ezt a hétfői sajtótájékoztatóján közölte Juraj Droba, Pozsony megye elnöke.

A támogatás egyik felét - 150 000 eurót - a megye fizeti ki, a másik 150 000 eurót pedig a Tatra Bank Alapítvány. „Az értékelő bizottság már kiértékelte a projekteket, és 111-et választott ki közülük. Ezek közül csak azokat szűrtük ki, amelyek januártól mostanáig, a koronavírus miatt nem valósulhattak meg” – állapította meg Droba.

A támogatott projektek között polgári társulások, nonprofit szervezetek, alapítványok vannak, illetve olyan vállalkozók, akik különféle művészeti műfajokkal foglalkoznak – színházzal, tánccal, irodalommal, audiovizuális és vizuális művészettel, zenével, hagyományos kultúrával, folklórral vagy más jellegű művészeti tevékenységgel. A pályázók a döntést kedvezően fogadták. „Még nagyon az elején tart annak a kulturális tudatnak a fejlesztése, amelyben élünk. Még mindig nem értjük igazán, hogy vajon mit is keres a kultúra a társadalom életében, milyen hatása van a művészetnek a mindennapi életünkre, a gazdaságra, az emberközi kapcsolatokra, a logikai gondolkodásra és a gyermekek oktatására” – jegyezte meg Jozef Lupták, a Konvergencie nevű fesztivál alapítója és művészeti igazgatója a kultúra támogatásával kapcsolatban.

Pozsony megye 2021-ben – ha a helyzet engedi - ismét elindítja a Pozsonyi Regionális Támogatási Rendszert (BRDS). A megye vezetősége szerint ez ugyanis a kisebb kulturális, sport- és környezetvédelmi rendezvények támogatásának zászlóshajója Pozsony megye területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?