Bolton: Donald Trumpot nem lenne szabad újraválasztani

John Bolton

John Bolton volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó azt mondta egy tv-interjúban, hogy nem tartja Donald Trumpot kompetensnek az elnöki hivatalra, és úgy véli, nem lenne szabad őt novemberben újraválasztani.

"Remélem, Trump olyan egy ciklusos elnökként vonul majd be a történelembe, aki hivatali idejében nem visszafordíthatatlan lejtmenetbe kormányozta az országot" - fogalmazott Bolton az ABC televízióban vasárnap sugárzott interjúban, amelyet annak kapcsán adott, hogy kedden megjelenik A szoba, ahol történt címu könyve, amelyben lesújtó fehér házi kulisszatitkokat oszt meg az olvasókkal.

A tavaly szeptemberben menesztett Bolton, aki másfél évig volt Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, elmondta: sem Trumpra, sem demokrata párti kihívójára, Joe Bidenre nem fog szavazni.

Az amerikai igazságügyi minisztérium múlt héten beperelte Boltont, hogy megakadályozza a könyv megjelenést, amíg a nemzetbiztonsági tanács be nem fejezi a kézirat titokügyi ellenőrzését, mert az - a tárca álláspontja szerint - eredeti formájában "kárt okozna az Egyesült Államok nemzetbiztonságának". Szombaton azonban a bíróság úgy döntött, megjelenhet A szoba, ahol történt című memoár, amelynek számos részletét a sajtó már amúgy is nyilvánosságra hozta. Ezekből kiderült, hogy Bolton szerint Donald Trump olyan politikus, aki saját érdekeit az ország érdekei elé helyezi, és csak a saját újraválasztásának biztosítása vezérli mindenben. Szerinte Trump hivatali idejében gyengült az Egyesült Államok nemzetbiztonsága, az ország számos területen feladta vezető szerepét.

Különösen kemény szavakkal illette Bolton az amerikai elnök Korea-politikáját: arra a kérdésre, hogy tízes skálán hova helyezné annak esélyét, hogy Washingtonnak sikerülhet Észak-Koreával megegyezésre jutnia a nukleáris leszerelésről, Bolton azt felelte, hogy ennek valószínűsége egyértelműen nulla, és a Phenjan jelentette fenyegetés nagyobb, mint Trump hivatalba lépése előtt.

A dél-koreai elnöki hivatal a könyvben kiteregetett részletekre reagálva azzal vádolta meg Boltont, hogy a Phenjannal folytatott diplomáciai folyamatról adott beszámolójával "jelentős mértékben eltorzítja a valóságot". Szöul kifogásolta azt is, hogy a nukleáris leszerelésről folytatott kétoldalú találkozók részleteinek nyilvánosság elé tárása sérti a diplomácia alapvető elveit, és alááshatja a jövőbeli tárgyalásokat.

A volt nemzetbiztonsági tanácsadó elmesélte az interjúban azt is, hogy Trump nem olvas túl sokat, a szokásos napi egy helyett ő csak hetente egy vagy két alkalommal kap titkosszolgálati összefoglalókat. Az eligazító megbeszéléseken nagyjából az idő felében Trump beszél ahelyett, hogy meghallgatná a szakértőket. Bolton felidézte azt is, hogy bizonyos történelmi tények nehezen férnek az elnök fejébe: a Koreai-félsziget kettéosztásának okait és következményeit például több alkalommal el kellett neki magyarázni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?