Minden alap- és középiskolás tanuló visszatérhet az iskolapadba

koronavírus iskola

Hétfőtől minden alap- és középiskolás tanuló visszatérhet az iskolapadba. Az óvodások már június 1-től járhatnak óvodába, illetve az alapiskolák első öt évfolyama is ettől a dátumtól kezdve látogathatja az iskolát.

Az alapiskolák felső tagozatait és a középiskolákat hét munkanapra lehet megnyitni - hétfőtől június 30-ig. Az iskolalátogatást azonban nem teszik kötelezővé, önkéntes alapon fog működni. Erről az oktatásügyi tárca tájékoztatott a honlapján. Azok a szülők, akik nem küldik a gyerekeiket iskolába, és otthon maradnak velük, továbbra is megkapják az ápolási díjat. A tanulóknak nem kell szájmaszkot viselniük a tanítás alatt.

„Azt feltételezzük, hogy az iskolák ezeket a napokat főleg a bizonyítványosztásra fogják kihasználni, illetve a tankönyvek leadására és az év lezárására. Egész biztosan nem ajánlunk semmiféle feleltetést vagy tesztelést” – hangsúlyozta Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter. Az iskolák ugyanakkor a tanulók visszatérését a tudásszint felmérésére is kihasználhatják, hogy felkészülhessenek a nyárra és az új tanévre.

Az oktatásügyi tárca sajtóosztálya azt közölte a TASR-rel, hogy „nem állnak a rendelkezésükre olyan előzetes országos felmérések eredményei, amelyek előrejeleznék, hogy június 22-e után milyen időpontokban tervezik a szülők és gyermekeik az iskolába való visszatérést”.

A TASR információi szerint azok a középiskolák, amelyek fenntartója valamelyik megyei önkormányzat, hétfőn nem nyitják meg a kapuikat. Eperjes és Kassa megyében például csak június 30-án nyitják ki az iskolákat. Nyitra és Nagyszombat megye oktatási intézményei jövő hét hétfőtől (június 29.) nyitnak ki. A Besztercemánya Megyei Önkormányzat azt tanácsolja az iskolák igazgatóinak, hogy csak a bizonyítványosztás és a tankönyvleadás idejére nyissák ki az iskolákat, június 29-én és 30-án. A döntést azonban az igazgatókra bízza.

Trencsén és Zsolna megye az iskolák igazgatóira bízza, hogy hétfőn kinyitják-e az iskolákat. Hétfőn, a Pozsony megyéhez tartozó 54 iskolából 18 középiskolában térnek vissza a diákok az iskolapadba. A többi intézményben a tanítás különböző formában fog megvalósulni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?