A koronavírus a mentális egészségünket is próbára tette

koronavírus terasz

Szlovákia lakosságának csaknem felét lelkileg is megviselte az utóbbi három hónap – derült ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Szociológiai Intézetének felméréséből. 

A válaszokból az is kitűnik, hogy a fiatalokat jobban megviselte a karantén, mint az idősebbeket.

Pozsony. A május végén készített felmérésben 1000 személyt kérdeztek meg arról, hogyan érezte magát a koronavírus-járvány idején. A válaszadók 48 százaléka alkalmanként vagy akár gyakran depressziósnak érezte magát. „Más országokban készített felmérések rámutattak, hogy minél fiatalabb az ember, annál nehezebben viseli a járványhelyzetet. Ugyanez a helyzet Szlovákiában is” – jelentette ki Kamila Urban, az SAV szociális kommunikációt kutató intézetének szakértője.

A fiatalokat megviselte

A felmérés adataiból az látszik, hogy az emberi érintkezés hiánya leginkább a 30 év alatti korosztályt viselte meg: a válaszadók 44,4 százaléka állandó feszültséget érzett, 39,4 százalékuk folyamatosan dühös volt, 28,3 százalékuk pedig magányról is panaszkodott. A 60 év feletti korosztályt ugyanakkor a kutatás tanulságai szerint kevésbé viselte meg a bezártság.

A fiatalok mentális egészségének romlásáról az is tanúskodik, hogy a járvány ideje alatt ötször nagyobb érdeklődés mutatkozott az IPčko.sk nevű weboldal iránt, amely elsősorban a fiatalabb korosztály számára nyújt pszichológiai „elsősegélyt”. Marek Madro, a honlap egyik alapítója elmondta, hogy naponta átlagban 280 megkeresés érkezik hozzájuk. „Azonnal reagálnunk kellett a helyzetre, így a pszichológusaink számát megkétszereztük. Állandó, a nap 24 órájában működő vonalakat hoztunk létre azoknak, akiket rosszul érintett a vírus” – tette hozzá Madro.

Nem szégyen a betegség

Ľubomíra Izáková, a Szlovák Pszichiátriai Társaság elnöke hangsúlyozta: fontos, hogy figyelemmel kísérjük a nehéz időszakban feltörő érzéseinket. „Ha a lehangoltság huzamosabb ideig tart, akkor akár komoly megbetegedésről is szó lehet, amely professzionális kezelést és megfelelő gyógymódot kíván. Fontos, hogy a betegséget minél hamarabb diagnosztizálják” – mondta Izáková. Hozzátette, hogy a depresszió jelentősen ront a betegek életminőségén, ennek ellenére nagyon sok ember nem veszi komolyan, és nem fordul szakemberhez. Ennek az az oka, hogy a mentális betegeket nálunk szinte „megbélyegzik”, így az emberek inkább nem is keresnek segítséget, mert attól félnek, hogy mit fognak gondolni róluk mások. „Bár a helyzet egyre javul, a koronavírus mentális egészségre kifejtett hatását még sokáig érezni fogjuk” – vélekedett a szövetség elnöke. 

(nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?