Tízezrek veszítették el idén az állásukat

munkakeresés, munkanélküliség
Pozsony |

A koronavírus-járvány az elmúlt hónapban a szlovák munkapiacot is teljesen átszabta: az állástalanok száma drasztikus mértékben megugrott.

Májusban 198 ezer olyan állástalan volt a szlovákiai munkaügyi hivatalok nyilvántartásában, akik egy kedvező ajánlat esetén azonnal képesek lettek volna munkába állni – derül ki a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) legfrissebb jelentéséből. „Az ilyen állástalanok száma az előző hónaphoz képest 17,5 ezerrel, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig több mint 64 ezerrel nőtt” – nyilatkozta Jana Lukáčová, az ÚPSVR szóvivője. Az állástalanok aránya – az egy évvel korábbi 4,88 százalékról – májusban 7,20 százalékra nőtt.

Az ország egyes régiói között továbbra is látványos különbségek vannak. Lukáčová szerint a koronavírus-járvány miatt az elmúlt hónapban Besztercebánya megyében vesztették el legtöbben a munkájukat. Míg országosan 0,63 százalékponttal nőtt az állástalanok száma az előző hónaphoz képest, Besztercebánya megyében 0,85 százalékpontos növekedést mértek. Arányait tekintve a legtöbb állástalan továbbra is a Rimaszombati járásban van, ahol a munkanélküliség meghaladja a 20 százalékot, míg több nyugatszlovákiai járásban még mindig 34 százalék körül mozog.

A koronavírus-járvány miatt a munkáltatók is egyre kevesebb állást kínálnak.

„Május végén nem egész 68 ezer szabad álláshely volt az országban, csaknem 6 ezerrel kevesebb az egy hónappal korábbinál. A szabad álláshelyek közül is azonban csaknem 21 ezret Pozsony megyében kínálták, míg például Eperjes megyében csupán 3,8 ezer ilyen álláshelyet számoltak össze”

– tette hozzá Lukáčová. Vladimír Baláž, a Szlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézetének a közgazdásza szerint az elkövetkező hónapokban tovább nő az állástalanok száma, és a nyár végére, az ősz elejére a munkanélküliek aránya elérheti a 10 százalékot is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?