Az új típusú koronavírus okozta világjárvány negatív mellékhatásairól

Az új típusú koronavírus okozta világjárvány negatív mellékhatásairól

Az emberiségen most végigsöprő világjárvány legrosszabb része a több százezer haláleset. Még nincs gyógyszer konkrétan a Covid19-betegség gyógyítására. Egyelőre védőoltás sincs. Közben más negatívumok is mutatkoznak.

Sok hivatal és szolgáltató az ügyfeleikkel foglalkozó irodistáit újabban közös légterű nagy helyiségekbe kényszerítette. E koncepció népszerűsítésének előfutára az építész Frank Lloyd Wright volt a 20. század elején. Úgy vélte, így a társadalomkorlátozó falak is ledönthetők. Egyesek szerint az egybenyitott irodák segítik az együttműködést, növelik a kreativitást és az eredményességet. Ám értelmük, hasznosságuk tudományos körökben vitatott. Egészségügyi szempontból gyakran nem biztonságosak. Növelik bizonyos fertőzések veszélyének lehetőségét; a következő időkben a légiósbetegség is többeket ledönthet lábról világszerte, ha a korlátozások miatt sokáig nem használt légkondicionálókat nem tisztítjákfertőtlenítik alaposan. Többen keresik a választ arra, miként lehet irodákat úgy átformálni, hogy az gátat vessen a Covid-19 terjedésének. A rosszul szellőző helyiségekben felgyülemlő légszennyező anyagok miatt csökken a kognitív teljesítmény (Nature/Scientific Reports, 2019). Kutatások kimutatták, közös légterű nagy irodákban a dolgozók többsége feszélyezve érzi magát. Egyhez kiváló, mindenki lesheti a másikat – és emiatt tolja maga előtt a saját munkáját. Átlagemberként szabadistállónak nevezem és elhibázottnak tartom azért is, mert ma, amikor máskülönben mindenki adatlopástól fél, felelőtlenség az egyetlen emberre vonatkozó személyes, különleges, érzékeny adatokkal (személyazonossági száma, lakhely, szakképzettség, gyógyszerek, beszélt nyelvek, testsúly…) mások szeme láttára, füle hallatára dolgozni. Az én ügyem csak rám és a hivatalra, szolgáltatóra, orvosra tartozik, senki másnak semmi köze hozzá!

Az orvoslás jól bejáratott vezérmondata szerint, aki nem jár rendszeresen ellenőrzésekre, ne csodálkozzon, ha komolyan megbetegszik. Ehhez képest világjárvány idején kérés lett, lehetőleg ne menjünk orvoshoz, aki mégis szükségét érzi, előbb telefonon beszéljen körzetijével. Orvostól és esettől függően lehetőség lett a fényképküldés is, például bőrön megjelenő foltról, torokproblémáról. Ez örvendetes. Szűrővizsgálatok fontossága egyértelmű, korai felismeréssel nagyobb a túlélés, a gyógyulás esélye, mint egy súlyossá vált kór gyógykezelésekor. Nagy gond, sok esetben a tünetek megjelenésekor a rákos sejtek már hosszú ideje burjánzottak (például a hasnyálmirigyrákot többnyire már előrehaladott állapotban ismerik fel). De tény, jobb egy nyavalyát mielőbb észlelni és kezelni. Utóbbi hónapokban sok országban elmaradoztak a szűrések. Tegyük fel, valaki a „bezártság” előtti napokban észlelt magán egyértelműen szokatlan tüneteket, ezért kivizsgálásokra nem jutott el, azóta meg teltek a hetek. A legtöbb daganattípus kialakulásához évek kellenek. Ám mégiscsak mindenkiben eltérő sebességgel mehetnek végbe különféle folyamatok. Mire lehet elég plusz több hónap idővesztés? És ki veszi hátára a világjárvány idején az egész bolygón visszafordíthatatlanná vált betegségek terhét és következményeit? Későbbre tett rákkezelések növelhetik a halálozási arányokat, és más betegségek diagnosztizálása és kezelésének csúszása is veszélyes lehet (ecancer.org, 2020). Egy tanulmány szerint Angliában 18 000 rákbeteg halálát is okozhatja a kezelések halasztása (ResearchGate, 2020). És ez csak egy ország. Érthető, hogy az orvosok is félnek: kórházakban sokféle kór elkapásának lehetősége nagyobb. Igaz, ez nem újdonság, pályaválasztáskor tudatában vannak munkájuk veszélyeivel. És akkor azokat az időseket is meg lehet érteni, akik életük veszélyeztetése ellenére úgy döntenek, nem teszik ki magukat tortúrának ahhoz, hogy egyáltalán bejussanak orvosukhoz, otthon szenvednek olyankor is, amikor szükségük lett volna szakellátásra. Ezen nem szabad csodálkozni, hisz azt szajkózzák fülükbe mindenünnen, maradjanak otthon, mert a vírus leginkább számukra veszélyes, azt meg ők is tudják, kórházakban hatványozottabb a veszély.

A „bezártság” folytán sok háztartásban rájöttek a felek, nem jól ismerik egymást. Egyre több a testi és lelki sötét folt a közös fedél alatt élők körében. Még a jóléti államként mások elé példaként állított Dániában sem minden fenékig tejföl. Azért írom így, mert noha évek óta bizonygatják több tényező alapján, hogy a dánok mily nagyon boldogok (többször első helyre sorolták Dániát az ENSZ boldogságlistáján, a World Happiness Report a legboldogabb nemzetek rangsora), a mostani időszak jelentős árnyat vet e képre: amint sokuk maradt összezárva, máris teret nyert a családon belüli erőszak. Hygge szavuk a jólétre, a kellemes és biztonságos otthoni légkörre is utal, ám az élet igazolta, önmagában egy szó léte nem garancia a boldogságra. Korántsem csak az anyagi jólét, a várható magas életkor vagy az egyén szabadsága jelenti a boldogságot. Feltétele az is, az embernek otthon soha ne kelljen félnie attól, akivel eredetileg közösen léptek az együttélés útjára.

Mindennapos téma a természetért aggódás. Jól hangzik. Járvány idején mégsem zavarnak tömegeket az utcákon mindenütt eldobált gumi- és más anyagú kesztyűk, különféle anyagból varrt arcmaszkok. Fertőzöttek is lehetnek, így veszélyes hulladékok. E téren nem számít a környezetszennyezés? Ez esetben ez kizárólag az egyén felelősségérzetén, saját kútfőből táplálkozó természetóvó magatartásán vagy annak hiányán múlik. Ha van szemétkuka, miért kell eldobni bármit attól pár lépésnyire? Az is igaz, ha jó helyre is dobjuk, a javaslat szerint két zacskóba csomagolva tegyük, ami meg még több szemetet eredményez.

A jelenlegi vírushelyzet következtében kiderült, nem minden csak fekete vagy fehér. Megtapasztalhatjuk, nem csak kedvező oldala van a mindennapoknak. Az élet szinte minden területének számos oldala van, különféle következményei lehetnek úgy a megtett, mint a meg nem tett cselekedeteknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?