Csónakkal és kerékpárral a Duna partján

A jókai skanzenben a múlt század paraszti kultúráját és a helyi sajátosságokat mutatják be
Csallóköz/Szigetköz |

Színes programokkal, érdekes turisztikai célpontokkal várják a kirándulni vágyókat a Kis-Duna és a Mosoni-Duna partján június elejétől. Szlovákia és Magyarország közös pályázata a Csallóköz és a Szigetköz fellendítésére készült.

 

A Duna csallóközi és szigetközi árrendszere rengeteg lehetőségeket kínál az aktív vagy passzív szabadidő eltöltésére, például csónakázásra, túrázásra vagy kerékpározásra. 

Bringán és csónakkal

“A Kis- és a Mosoni-Duna, valamint a régi Duna ágai gyönyörű természeti adottságai felejthetetlen élményt nyújtanak az idelátogató turistáknak, amelyeket csónakázás közben, vagy a folyók partján sétálva élvezhetnek. A terület adottságainak köszönhetően több napos csónakázás is tervezhető. A Kis-Duna Pozsony-Vereknyétől Gútáig csónakázható. A Mosoni-Duna és a „régi“ Duna ágai szintén csónakázhatóak, olyan élményt nyújtva az idelátogatók számára, hogy azt feltétlenül meg fogják akarni ismételni. A területen nagyon jók a feltételek a kerékpározásra, mind a Csallóköz, mind a Szigetköz területén. A kerékpáros útvonalak nehézségi szintje eltérő, és a kerékpárosok nemcsak a természet, hanem a környék kulturális emlékeiben is gyönyörködhetnek. A Kis-Duna vízimalmai, műszaki jellegű kulturális emlékek, amelyek nemcsak a környéken, hanem egész Európában is egyedülállóak. A vízimalmok mindegyike más-más, valami különlegeset kínál a látogatók számára. Látogatható a Jókán, Tallóson, Dunatőkésen és Gútán található vízimalom. A terület gazdag szakrális műemlékekben, múzeumokban és történelmi emlékművekben is. Hosszabb csónakázás, kerékpározás vagy túrázás után a látogatók kipihenhetik az egész napos fáradalmaikat a szenci, dunaszerdahelyi, nagymegyeri, nyárasdi vagy a mosonmagyaróvári, illetve lipóti termálfürdőkben, miközben élvezhetik a helyi gasztronómia specialitásait” - sorolta a lehetőségeket Varga János projektmenedzser, a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat stratégiák és projektek főosztálya stratégiák és határon átnyúló együttműködés osztályának szakelőadója. Irányításával készült a Fedezze fel a Kis-Duna és a Mosoni-Duna értékeit kerékpáron és csónakkal című pályázat az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében.  A több mint 2 millió 863 ezer eurós beruházás 2017. november 1. és 2020. május 31. között valósult meg. Az összeg 85%-át az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapból fedezték, az önrészt pedig Szlovákia és Magyarország költségvetéséből, illetve a projektben résztvevő partnerek saját költségvetéséből térítik. A projekt magában foglalt infrastruktúra fejlesztést, amelyeknek köszönhetően tovább bővültek a turisztikai, csónakázási, kerrékpározási lehetőségek. 

Fejlesztés összefogással

A projektben 9 partner vett részt három szlovákiai, és egy magyarországi megye területéről: a Nagyszombati kerületből a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat, Jóka Község és a somorjai KCK kajak-kenu klub, a Pozsonyi kerületből a Pozsonyi Kerületi Önkormányzat mint a projekt vezető partnere, továbbá Tőkésisziget Község és Pozsony-Vereknye, a Nyitrai kerületből a Nyitrai Kerületi Önkormányzat és Gúta Városa. Magyarországról pedig Mosonmagyaróvár városa vett részt a projektben. “Célunk egy átfogó, határokon átnyúló Danube Islands néven futó turisztikai célpont létrehozása, valamint a Csallóköz és a Szigetköz területén történő infrastruktúra-fejlesztésekkel és népszerűsítésével hozzájárulni a határokon átnyúló turisztikai célpontok fejlesztéséhez. A projekt keretén belül a beruházási tevékenységek a rekreációs, vízi és kerékpáros infrastruktúra kiépítésére és rekonstrukciójára összpontosultak több, mint 36 helyszínen Szlovákiában és Magyarországon. Felújításra került a jókai vízimalom, amely fából épült, három emeletes és területe 166 négyzetméter, illetve megújult a vízimalomnál található skanzen is. Vízi turisztikai központ épült Somorján, egy 120 méter hosszú sétányt építettek a Tőkési-szigeten, amely a folyó fölött vezet, és egyedülálló élményt nyújt a látogatók számára. Pozsony-Vereknye területén egy móló és egy 1,1 km hosszú kerékpárút épült. Gútán szintén mintegy 1,1 km hosszú kerékpárút épült. Mosonmagyaróvár városa a magyarországi projekt-tevékenységeket fedte le. A Mosoni-Duna partján a mólók építése hozzájárul a vízi turizmus fejlődéséhez. A befektetési tevékenységeken kívül új, integrált, határokon átnyúló turisztikai célállomás, a Danube Islands jött létre, 3 nyelvű - magyar, szlovák és angol  - weboldallal (www.danubeislands.eu) és mobilalkalmazással, amelyek segítségével a látogatók megismerhetik, illetve könnyebben tájékozódhatnak az adott területen” - részletezte Varga János. 

Hobbiból foglalkozás

“Projektmenedzserként feladatom a dokumentumok előkészítése a közbeszerzésekhez, felügyelni a beruházási tevékenységek végrehajtását, kommunikálni a projektpartnerek képviselőivel, részt venni a projekttalálkozókon, valamint elkészíteni az ellenőrző jelentéseket az egyes projektidőszakokra vonatkozóan. Természetesen minden projektnek megvan a saját projektcsapata, amely nélkül a projektmenedzser munkája sokkal nehezebb lenne” - tette hozzá Varga János, aki saját magáról elárulta, hogy már a középiskolában vonzotta a sport és a földrajz. “Hobbijaim közé tartozott a természet felfedezése, a kulturális emlékek látogatása, a turizmus és a különféle szabadidős tevékenységek, ezért is döntöttem úgy, hogy a Debreceni Egyetem Geográfus szakán (terület- és településfejlesztés) folytatom tanulmányaimat. Ott találkoztam először azzal a lehetőséggel, hogy projektek útján pénzügyi forrásokhoz lehet hozzájutni az Európai Unió különböző alapjaiból. Abban az időben a különböző EU-s programok számunkra (Szlovákia, Magyarország) kevésbé voltak elérhetőek, de manapság már több programból állnak rendelkezésre források. 2016-ban csatlakoztam a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat projektmenedzsereinek csaptához, akik évek óta foglalkoznak a határokon átnyúló projektekkel. Feladatom az Interreg V-A SK-HU Együttműködési Program keretében a projektek előkészítése, illetve végrehajtása” - mondta el a projektmenedzser.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?