10 trend - ilyen lesz az életünk a vírus után

Egyelőre elmaradnak a kézfogások, kifejlődött néhány alternatíva – például a könyök összeérintése –, ám abban szinte biztosak lehetünk, hogy még jó ideig csak ritkán látunk olyan találkozókat, amelyeken kézfogással üdvözlik egymást az emberek.

Alaposan felforgatta életünket a koronavírus, majd az azt követő korlátozások. Európai emberek addig csak ázsiai turistákon és egészségügyi dolgozókon láttak maszkot, ma már e nélkül el sem indulunk otthonról. A legtöbb országban fokozatosan oldják fel a korlátozásokat, nyitnak a határok, ám abban biztosak lehetünk, hogy a vírusjárvány után is lesznek olyan dolgok, amelyek velünk maradnak, vagy másak lesznek, mint a járvány előtt. A legnagyobb változásokat 10 pontban foglaltuk össze.

1. Maszk minden mennyiségben
Ma már mindenkinek van otthon maszkja, és minden bizonnyal tartalékba is vásároltunk, hogy egy esetleges második hullám esetén azonnal tudjunk védekezni. Sokan valószínűleg még jó darabig, a korlátozások után is ilyen védelmet használnak majd a boltokban, a tömegközlekedésen, utazásaik során, illetve az olyan helyeken, ahol több ember is megfordul.

2. Plexifalak mindenhol
A boltok pénztárainál, az információs pultnál, a checkinnél, a műkörmösnél, a manikűrösnél és megannyi helyen az ügyfél és az alkalmazott között megjelentek a plexifalak, ez nagy valószínűséggel velünk is marad. Sőt, várhatóan még több helyre telepítik a védelem eszközét, hogy egy második hullám vagy egyéb járvány esetén is védve legyen mind az alkalmazott, mind pedig a vásárló, utas, vendég.

3. Távolság
Idén az egyik legfontosabb szabály a távolság – szinte mindenhol tiltva vannak még a tömegrendezvények, a medence- és tengerparton is sokkal ritkábban helyezik el a napágyakat, az éttermekben is szellősebben állnak az asztalok. Ez a trend idén biztosan velünk marad, ám ha minden jól megy, és nem lesz második hullám – vagy lesz gyógyszer/vakcina –, akkor valószínűleg ahogy távolodik a vírusjárvány, úgy enyhülnek majd ezek a szabályok, és mi is közelebb merészkedünk egymáshoz.

4. Nő a gyanakvás
Korábban simán utaztunk úgy a buszon, villamoson, repülőn, vagy ültünk moziban, színházban, étteremben, hogy valaki köhögött, tüsszögött, nem éreztük magunkat veszélyben, legfeljebb csak néhányan. Ma pedig, ha a villamoson valaki egyet köhint, megfigyelhetjük, hogy sokan inkább a jármű másik végébe sétálnak, mert veszélyben érzik magukat. A félelem, gyanakvás egy ideig még minden bizonnyal velünk marad, és ez felerősödik a sima influenzajárvány idején is. 


5. Eltűnhet a kézfogás
A járványveszély után kiderült, hogy az addig népszerű kézfogás milyen veszélyeket rejt, gyakorlatilag a fertőzés továbbításának egyik leghatékonyabb módja. Azóta egyelőre elmaradnak a kézfogások, kifejlődött néhány alternatíva – például a könyök összeérintése –, ám abban szinte biztosak lehetünk, hogy még jó ideig csak ritkán látunk olyan találkozókat, amelyeken kézfogással üdvözlik egymást az emberek. Lehet, hogy teljesen eltűnik.

6. Másképp repülünk
A repülős utazásaink során is sok változás vár ránk, mindenhol tartani szeretnék a biztonságos távolságot az utasok között. Igaz, szinte biztos, hogy ahogy élénkül a forgalom, egyre nagyobb embertömeg alakul ki a repülőtereken. A fedélzeten is megannyi változás várható, egy ideig még biztosan maszkot kell viselniük az utasoknak és a személyzetnek is, és csökkenhet a fedélzeti szolgáltatások skálája. Megjelentek különféle elképzelések arról, hogy szabadon kell hagyni a középső helyeket, illetve hogy plexifalak lesznek az ülések között, ám ezt – biztonsági szempontok miatt is – elvetették. 


7. Másképp utazunk
Nemcsak a repülés, hanem az összes utazás is megváltozik. Idén mindenképpen. Egyre több helyen már csak online lehet belépőt venni, a partokon ritkábban lesznek a napágyak, azaz kevesebb fürdőző fér el egy-egy partszakaszon, és a svédasztalos ellátás is új formát kaphat. Változhat a célállomás is, sokan inkább a régióban, a közeli országokba utaznak, és idén vagy a nyári hónapokban még kerülik a tengerentúli, egzotikus utazásokat. Ezt a trendet azonban felülírhatja, ha a légitársaságok, helyi szállodák olyan rendkívüli akciókat kínálnak, amelyek láttán sokan bevállalják az utazást a távolabbi célállomásra is.

8. Több lesz a home office
A járvány alatt megnőtt azon munkahelyek száma, ahol az alkalmazottak ideiglenesen otthonról dolgoztak. A home office eddig is már működő forma volt, ám most rendkívül sokan kényszerültek arra, hogy otthonról dolgozzanak. A járvány után mind többen térnek vissza az irodákba, munkahelyekre, ám szinte biztos, hogy a jövőben sokkal többet dolgozhatunk otthonról. A cégek számára ez még megtakarítást is jelent, hiszen a járványhelyzet miatti intézkedések megmutatták, hogy sokkal kisebb területű irodával hatékonyan tud működni a vállalkozás. A jövőben az arany középút lehet jellemző – nem szűnik meg az irodai munka, de gyakrabban dolgozhatunk otthonról.

9. Más lesz az iroda
Változnak az irodák is, a korábban népszerű, nyitott helyiségek helyett újra megjelenhetnek a kisebb irodák, „kalitkák”, ezzel is csökkentve az egészségügyi kockázatokat. Egyelőre több irodaházban is korlátozások vannak érvényben, sokkal kevesebben tartózkodhatnak az épületben, a konyhát is szigorú szabályok szerint lehet használni, és sok helyen kötelező a maszkhasználat is. Ezek a szabályok fokozatosan megszűnhetnek, ám egy részük minden bizonnyal hosszú időre velünk marad.

10. Munkaidő helyett határidő
Sok munkaadó a járvány idején lazábban kezelte a munkaidőt, ám az otthonról dolgozók így is teljesítették a feladataikat. Ez pedig azt is eredményezheti, hogy a jövőben sokkal több helyen lesz rugalmas a munkaidő, vagy akár teljes mértékben el is tűnhet, és a jövőben nem az irodában töltött időn lesz a hangsúly, hanem a feladatok elvégzésén és a határidőkön. 


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?