Utolsó esély

Nyilván a legtöbben úgy gondoltuk, hogy a tavalyi EP-választáson, még inkább a februári parlamenti választáson elszenvedett bukás után vagy észhez térnek a viszálykodó hazai magyar politikusok és végre valóban az egységes érdekérvényesítést szorgalmazzák.

Vagy távoznak a porondról. Egyelőre nyilvánosan az Összefogás és a Híd vezetői okultak a történtekből. Tisztségeikben már megerősített, illetve most megválasztott vezetőik a lehetséges együttműködés hívei. Nem keresnek külön utakat. Nagy a zsivaj, lárma viszont az MKP háza táján.
Szombaton ül össze az MKP Országos Tanácsa, s valószínűleg a tisztújító közgyűlés időpontjáról és más fontos kérdésekről dönt. Egy hazai magyar internetes portál szerint jórészt ezzel magyarázhatók a nyilvános üzengetések, egymást bíráló nyilatkozatok, amelyek a sajtónkból meg a közösségi oldalakról sisteregnek. Berényi József ezt nem tartotta szerencsésnek, ezért kilépett a párt ügyvivő elnökségéből. Mire Csáky Pál megüzente neki, döntse el, az MKP-hoz tartozik-e még, vagy máshova. Magyarán: testületi megbízatás nélkül lehet-e Igor Matovič bizalmasa és tanácsadója. Erre a tárgyilagos polgárok a jelenlegi megyei alelnök eddigi pályafutását ismerve azt válaszolhatják, hogy ebben a pozícióban többet tehet, mint egyesek az elhíresült memorandummal.

Ennek kapcsán Csáky gunyoros Facebook-bejegyzésben azt sugallta: aki emiatt az MKP-t rugdossa, az az SIS embere és janicsár. Feltehetően nem olvasta Duray Miklós elemzését, hogy a kormányfő a trianoni évforduló előestéjén adott fogadással párbeszédet kezdeményezett a szlovákiai magyarsággal, az MKP jelenlegi vezetői viszont a memorandummal egyoldalú lépést tettek.

Ráadásul összekötötték ezt a jegyzéket a szlovákok 1861-es bécsi követeléseivel, aminél nagyobb butaságot a szerző el sem tud képzelni.

Ilyen szempontból is jókor lesz az MKP OT tanácskozása, amelyen véget vethetnek bizonyos személyek és érdekcsoportok önző torzsalkodásainak. Pozícióféltésének. Ugyanez a feladat vár a járási szervezetekre is. Olyan személyeket kellene jelölniük vezető tisztségekbe, akik – ugyancsak egyik honlapunk jellemzése szerint – nem a pénzosztást és egyéb kiváltságokkal kecsegtető lehetőségeket szem előtt tartva könyökölnek. Csak így lehetnek hiteles vezetői a jelenleg legerősebb, ám a parlamenti küszöbtől elmaradó magyar politikai tömörülésnek. Csak az MKP lehet sikeres minden hazai magyar párt újraegyesítésének, esetleg szoros együttműködésének rögös útján. Más esélye nincs, és aligha lesz középtávon politikai önösszeszedésünknek.

Végre tudatosítani kellene: nem csupán a hazai magyarok asszimilációja az oka, hogy egyre többen szlovák pártra voksolnak. Sokat nyomott a latban politikusaink viszálykodása: egyre több támogatót ábrándított ki. Fiatal politikusokat is, akik magyarságukat vállalva szlovák pártokban szándékoznak képviselni régiójuk és nemzetiségük érdekeit. Bizonyos mértékig megnyugtatóan hatott Matovič Budapesten elhangzott ígérete, hogy személyesen is vállalja a parlamenti párt nélkül maradt szlovákiai magyarság képviseletét. Ami a pártjában hasonló szándékkal tevékenykedőkkel együtt talán elfogadható megoldást eredményezhet. Ám az egységes hazai magyar párt politikai súlyát semmiképpen sem pótolhatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?