Étkezési utalvány helyett készpénz is járhatna

utalványok
Pozsony |

A kormányhoz közeli források szerint a kormánykoalíción belül megszületett az egyezség az étkezési utalványok jövőjéről. Eszerint a munkáltatók dönthetnék el, hogy az alkalmazottaiknak továbbra is étkezési utalványokat adnak, vagy az ennek megfelelő összeget készpénzben fizetik ki.

Az étkezési utalványokat forgalmazó cégek kartellügylete miatt a versenyhivatal már négy évvel ezelőtt javasolta az utalványok felszámolását, és mostanra a kormány is felismerte, hogy a jelenlegi állapot tarthatatlan. A Hospodárske noviny gazdasági napilap információi szerint a kormánykoalíción belül már megszületett az egyezség arról, milyen módon fizethetik a jövőben a munkáltatók az alkalmazottaik étkezését. Igor Matovič kormányfő egy hónappal ezelőtt még azzal kecsegtetett, hogy az étkezési utalványok nem lesznek kötelezőek, és ha a cégen belül nem lesz egyezség, a végső szó az alkalmazottaké lesz, vagyis ők dönthetnék el, hogy az utalványokat vagy inkább a készpénzt választják.

A gazdasági napilap értesülései szerint időközben azonban változott a helyzet, így a gazdasági miniszter, Richard Sulík ma egy olyan javaslatot terjeszt be a kormány elé, amely szerint a végső szó a munkáltatóké lenne, vagyis ők dönthetnének arról, hogy az étkezési utalványok helyett inkább készpénzben folyósítják majd az étkezésért járó összeget.

Ez lenne az egyik eleme a Sulík által bemutatott gazdaságösztönző csomagnak, amely a koronavírus-járvány utáni helyreállítást szolgálná.

A cél, hogy csökkentsék a vállalkozások étkezési utalványokkal kapcsolatos költségeit. „A cégek és az éttermek nagy része a járvány miatt egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy kifizesse az utalványokat kiadó társaságoknak járó magas díjakat” – nyilatkozta Martin Hošták, a Munkáltatók Országos Szövetségének (RÚZ) a titkára. Az új szabályozás ellen az utalványokat kiadó cégek természetesen foggal-körömmel tiltakoznak.

„A készpénzes megoldás nem a legszerencsésebb, hiszen ezt az alkalmazottak bármire igénybe vehetik, nem csupán élelmiszerek vásárlására, vagyis az éttermek és a kiskereskedők bevételei látványosan visszaeshetnek, ez pedig munkahelyek ezreit veszélyezteti ezekben az ágazatokban”

– tette hozzá Štefan Petrík, a Modern Juttatások Szövetségének (AMB) az elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?