A csalók nem válogatnak, bárkiből lehet áldozat

internet
Pozsony |

Szinte már nincs olyan nap, hogy a sajtóban ne jelenne meg legalább egy hír arról, hogyan vertek át egy újabb gyanútlan nyugdíjast, a csalók azonban nem válogatnak, az áldozatok között egyre több a vállalkozó, az alkalmazott vagy a pénzét fialtatni kívánó kisbefektető.

A vállalkozók átverésének is ezerféle módja van, és ezek közül nem is mindegyik számít jogszerűtlennek, egyszerűen csak kihasználják a vállalkozók tájékozatlanságát.

„Ilyennek számítanak azok a felhívások, amelyekben különféle magáncégek felszólítják a vállalkozókat arra, hogy regisztráltassák magukat a vállalkozói nyilvántartásukban”

– nyilatkozta Oldřich Holiš, a Szlovák Vállalkozói Kamara (SŽK) elnöke, aki szerint az ilyen felhívások száma a koronavírus-járvány kitörése után még nőtt is.

„A kiszemelt vállalkozóknak postai utalványt küldenek, felszólítva őket, hogy térítsék meg a vállalkozói regiszter nyilvántartási díját” – mondta el Holiš. A vállalkozókat hivatalosan a cégjegyzékben (www.orsr.sk) és a vállalkozói nyilvántartásban (www.zrsr.sk) regisztrálják, és jogi célokra csak az ezek által kiállított kivonatokat lehet felhasználni. „A vállalkozókat azonban egyre több magáncég szólítja meg azzal, hogy regisztráltassák magukat az ő regiszterükben” – mondta el Holiš. Szerinte a leggyakrabban előforduló nevek ezzel kapcsolatban a Cégek és Vállalkozók Kamarája (Slovenská komora firiem a živnostníkov), a Kereskedelmi és Vállalkozói Regiszter (Register obchodu a živností) és a Cégek és Vállalkozások Szlovákiai Regisztere (Slovenský register firiem a živností), de több ezekhez hasonló is található a szlovák piacon.

„Hogy a vállalkozó elfogadja-e ezen cégek ajánlatát, az csak tőle függ, hiszen ez teljesen önkéntes, vagyis semmilyen büntetésre nem kell számítaniuk azoknak, akik ezt visszautasítják”

– nyilatkozta Holiš. Szerinte azonban ezekkel kapcsolatban már az is gyanús, hogy alig észrevehetők az interneten, vagyis a vállalkozóknak még a reklám kedvéért sem nagyon érdemes ezekben regisztráltatniuk magukat. „Már vizsgáljuk, hogy milyen jogi lépéseket tehetnénk ez ügyben” – tette hozzá a Szlovák Vállalkozói Kamara elnöke.

A vállalkozókat – és nem csak őket – az elmúlt hetekben azonban a fent jelzettnél jóval veszélyesebb módon is megpróbálták átverni.

„Egyre többen fordulnak hozzánk azzal a panasszal, hogy az elmúlt időszakban a vámokkal kapcsolatos illetékekre hivatkozva verték át őket”

– nyilatkozta lapunknak Ivana Skokanová, a központi adó- és vámhivatal szóvivője. Szerinte az esetek többségében e-mailben szólítják meg a csalók az áldozataikat, azzal kecsegtetve őket, hogy külföldről egy nagyobb pénzösszegre számíthatnak, amelyet azonban egy másik uniós ország vámosai átmenetileg lefoglaltak, és csak azt követően utalják tovább, ha a megadott számlára letétbe helyeznek bizonyos összeget, amely többnyire 3 ezer és 45 ezer euró között mozog. Ha a kiszemelt áldozat nem válaszol, pár nap múlva egy újabb levelet kap, amelyben arra figyelmeztetik, hogy ha nem utalja át az említett összeget, akkor eleshet a neki járó 200–500 ezer dollártól. „Ez utóbbinak sokan képtelenek ellenállni, és sajnos már csak akkor fordulnak hozzánk, miután átutalták a pénzt, és cserébe nem kaptak semmit” – tette hozzá Skokanová. Szerinte mindenkinek csak azt ajánlhatják, hogy hasonló levelekre ne reagáljanak, ha pedig mégis megtörténik a baj, akkor mindenképp forduljanak a rendőrséghez.

Egyre több azonban az olyan csaló honlap is, amely a pénzüket befektetni kívánókra specializálódik. A szlovák jegybank a legújabb figyelmeztetésében is egy ilyentől próbálja megóvni a gyanútlan befektetőket.

„A kriptovalutákra szakosodott Bitcoin Code platform attól sem riadt vissza, hogy az engedélyünk nélkül, Peter Kažimír jegybankelnök nevével visszaélve, hamis reklámmal próbálja rávenni a pénzüket fialtatni kívánókat arra, hogy náluk fektessenek be”

– nyilatkozta Peter Majer, a szlovák jegybank szóvivője, aki szerint épp ezért feljelentést tesznek az ügyben. „Az említett portál hatalmas nyereséggel kecsegtet, miközben az ehhez hasonló honlapok többnyire ugyanolyan gyorsan tűnnek el, mint ahogy megjelennek, a befektetőknek így különösen óvatosaknak kellene lenniük” – tette hozzá Majer.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?