Ismét ezrek tüntettek a rendőri erőszak ellen francia nagyvárosokban

tüntetés franciaország

Ismét ezrek tüntettek szombaton francia nagyvárosokban a rendőri erőszak és rasszizmus ellen a koronavírus-járvány miatti gyülekezési tilalom ellenére, egy nappal azután, hogy a rendőrök tiltakoztak országszerte amiatt, hogy a kormány nem támogatja eléggé őket.

A legnagyobb megmozdulást Párizsban egy 2016-os rendőri előállítást követően elhunyt 24 éves fekete bőrű férfi, Adama Traoré családja szervezte.

A börtönből szabadult férfi elmenekült egy rendőri igazoltatás elöl, de elfogták, és egy párizsi elővárosi rendőrőrsön előállították, ahol kihallgatása közben meghalt. A büntetőjogi szakértő jelentése kizárta a csendőrök felelősségét. A szakértői vélemény szerint Traoré halála pillanatában kábítószer hatása alatt állt, és szívbetegségével összefüggésben vesztette életét. A család által megbízott jogi szakértő szerint viszont az áldozat halálát az okozta, hogy három csendőr fojtófogással a földre szorította.  

Assa Traoré, a meghalt férfi testvére az előállításában részt vevő csendőrök vád alá helyezését kérte.

"George Floyd, a Minneapolisban május 25-én egy fehér bőrű rendőr által megölt afroamerikai férfi halála közvetlenül a bátyám halálát idézi. Ugyanez a helyzet Franciaországban, testvéreink halnak meg" - mondta a nő, azt ígérve, hogy addig folytatja a küzdelmet, amíg az igazságszolgáltatás nem szolgáltat tényleg igazságot.

A République téren tartott beszédek után a rendőrség nem engedte a többezres menetet felvonulni az Opera felé, így a tömeg jelenleg a térre szorulva folytatja a tiltakozást és skandál jelszavakat.    

A rendőrség délután 12 szélsőségest elállított, akik a teret övező egyik ház falára kifeszített molinón a fehér bőrűek elleni rasszizmus ellen tiltakozva provokálták a tüntetésen résztvevőket.  

Adama Traoré családja június 2-án több mint 20 ezer embert mozgósított a párizsi bűnügyi bíróság épülete elé. A nem engedélyezett megmozdulást eredetileg a George Floyd afroamerikai férfi halála miatt a rendőri brutalitás és a rasszizmus elleni amerikai tiltakozások támogatására szervezték Párizsban, s a mozgalom az elmúlt tíz napban egyre nagyobb méreteket öltött és az egész országban kiszélesedett. Szombaton Marseille-ben, Lyonban, Montpellier-ben, Nantes-ban, Saint-Nazaire-ban és Bordeaux-ban is tüntettek, vasárnap Strasbourgban terveznek tiltakozást.  

A kormány az elmúlt napokban nem győzte csendesíteni a hazai közéleti vitákat a rendőri erőszakról és rasszizmusról. Christophe Castaner belügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy ezentúl nem alkalmazható az előállításokkor az úgynevezett fojtófogás, amely George Floyd halálát is okozhatta, és zéró toleranciát hirdetett a rendőri rasszizmus ellen. A rendőrök körében elsősorban az a bejelentés váltott ki felháborodást, amely szerint ezentúl automatikusan felfüggesztik a rendőröket rasszista cselekmények vagy kijelentések gyanúja esetén.

Szerdán Edouard Philippe miniszterelnök a szenátusban jelezte, hogy megbízik a rendőri erőkben, Emmanuel Macron pedig elítélte a rasszizmust és a diszkriminációt, amelyet a "köztársasági egyetemesség elárulásának" nevezett, de megvédte a rendőri erőket, amelyeknek "elsöprő többsége nem tudná magát besározni". Nicole Belloubet igazságügyi miniszter pedig úgy vélte, hogy a rendőrök elleni megmozdulások le fognak csendesedni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?