Újraéledő fürdőélet a Komáromi járásban

Komárom
Komárom |

A hetekben folyamatosan és fokozatosan nyitnak meg a járás termálfürdői. Mindenhol éreztetik még a hatásukat a koronavírus miatt meghozott óvintézkedések, de lassan szabadon használhatóvá válik a fürdők összes szolgáltatása.

A naszvadi termálfürdő június 10-én nyitott ki újra. A legfiatalabb járásbeli városnak kritikus fontosságú a fürdő működése és sikeressége, ugyanis Naszvad számára ez volt a városi rang elnyerésének egyik fő indoka. Molnár Zoltán polgármester korábban még inkább a júliusi nyitás lehetőségével számolt, így mindenképpen jó hír Naszvadnak, hogy már ezen a héten kinyithatott a fürdő. A már szinte szokványosnak mondató óvintézkedések – például belépéskor a testhőmérséklet megmérése, a szájmaszk kötelező viselése a kasszánál és az étteremben – mellett várják a vendégeket. A Közegészségügyi Hivatal rendelkezéseinek értelmében nem működtetik azokat a funkcionális elemeket, amelyeknél pára keletkezik, így például nem helyezték üzembe a különféle fúvókákat.

További nyitásra várva

A komáromi termálfürdő, hacsak részben is, de szintén megnyitott. Június 12-étől használható a termálvizes belső ülőmedence, az élménymedence, valamint a szaunák. Nem működnek viszont a külső medencék, amelyeknek megnyitása a fürdő közleménye szerint még további engedélyeztetések függvénye. A rendelkezésre álló információink szerint következő héten várható változás ezen a téren. A belépés az Angolpark felőli főépületen keresztül történik.

Ügyfélbarát lehetőségek

Aki már most a pati wellnesshotelbe és -fürdőbe szeretne ellátogatni, annak várnia kell még egy kicsit, ugyanis a Szlovákia legdélebbi településén található központ csak június 26-án nyitja ki a kapuit. Az intézmény szigorú higiéniai és biztonsági óvintézkedések mellett kezdi majd el a működést, amelynek a legfontosabb része a folyamatos és rendszeres fertőtlenítés. Az elmúlt hónapokban elvégzett fejlesztések mellett igyekeznek azzal is kedvezni a vendégeknek, hogy visszafizetik a foglalások árát, ha a vendég úgy dönt, mégsem látogat el Patra. 

Ha a foglalást 8 vagy több nappal a rezerváció előtt szeretnék törölni, akkor a pati wellnesshotel a teljes befizetett összeget visszatéríti. Ha viszont 7 vagy kevesebb nappal a rezerváció időpontja előtt mondanák le a foglalást, akkor a hotel a már befizetett pénzösszeg értékével arányosan egy évig felhasználható ajándékutalványt kínál a vendégnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?