Házilag készül a fecskefészek Farkasdon

Farkasd
Farkasd |

Fecskefészkek készítésébe kezdett Pál Péter farkasdi állatorvos. Célja a fecskéket visszaszoktatni az eredeti élőhelyükre, és támogatni, segíteni az elszaporodásukat. 

Pál Péter nem most először igyekszik a madarak kedvében járni. 

Költőfallal kezdte
2016-ban családi és baráti segítséggel költőfalat épített először szülőfaluja határában, majd a környéken több helyen. Eredeti elképzelése az volt, hogy gyurgyalagok költöznek a költőfal üregeibe, amiket közvetlen közelről fotózhat, hiszen a fiatalember hobbi természetfotós. A kicsit önös érdekből egy fantasztikus dolog lett: az első költőfalba 20–30 pár partifecske költözött be. Az évek során egyre szaporodtak, mostanra több száz költőpár lakik az üregekben. Tavaly szeretett volna a molnár- és füstifecskéknek is kedvezni, ezért azt tervezte, saját készítésű fészkeket helyez ki számukra, de családi okok miatt erre csak idén tavasszal lett lehetősége. 

Fészekkészítés
„Édesanyámmal és barátnőmmel kezdtünk bele ebbe a projektbe. Szeretnénk meggyorsítani a molnár- és füstifecskék fészkelését. Leginkább édesanyám vette ki a részét a munkából, ő dolgozta ki a legfinomabb részletekig a formát, amelynek segítségével a fészkek készülnek” – mondta el Pál Péter. Az állatorvos kifejtette, hungarocellből készült a negatív forma, amibe gipsz, fű és fűrészpor megfelelő arányú keveréke kerül. Miután megszáradnak, a kész fészkeket deszkalapra erősítik, alá pedig úgynevezett fecskepelenka kerül, vagyis egy vízszintesen elhelyezett deszka, amely felfogja a madarak ürülékét. „Mivel az eresz alá a legjobb felszerelni a fészkeket, ahol nem éri közvetlenül az eső, ezért azok meglátásom szerint 5-6 évig használhatók lesznek. Ahogy a fecskék mozognak a fészekben, ki-be repdesnek, a lábukkal, csőrükkel, tollukkal kicsit csiszolják a fészket, tehát egy idő után elkopnak. Ezek félgömb alakúak, amilyet a füstifecskék építenek. 
A molnárfecskék azonban csaknem gömb alakú fészket készítenek, ezért előfordult, hogy a kihelyezett műfészkekhez hozzáépítettek, vagy a műfészkek közé alulról is fészket tapasztottak” – fejtette ki az állatorvos. 

Másnak is adna
Eddig több mint száz fészek készült el. Közülük a saját portájukon helyeztek el többet, de hamarosan szeretnék értékesíteni is. Pál Péter úgy véli, reális árat kell meghatározni, hogy minél több ember vehesse meg. „Két cég is foglalkozik már ezzel Szlovákiában, de meglehetősen drágán, közel 20 euróért árulják a fecskefészkeket. Magyarországon nagyjából 7 euróért lehet kapni, mi is ezt az árat szeretnénk megközelíteni. A fészkeket kézzel készítjük, édesanyámmal és barátnőmmel. Gépi gyártásra nagyon bonyolult lenne áttérni és nagyon drága is lenne egy olyan berendezést elkészíteni, amellyel gyártani lehetne. A hatalmas előállítási költségek miatt kénytelenek lennénk magasabb árat megszabni, ami viszont valószínűleg sok vásárlót elijesztene. Nem érdemes ugyanis csak egy fészket megvásárolni. Természetesen lehet, de úgy a jó, ha többet, akár tízet is kirak valaki az udvarában, mert akkor egyre több és több fecske szegődik a többihez. Lényeges az is, hogy hova kerülnek a fészkek, hiszen figyelembe kell venni a fecskék igényeit” – magyarázta Pál Péter, aki azt tervezi, jövőre 200–300 darab fecskefészket helyez ki. A tavaly kihelyezett fészkekbe eddig két költőpár költözött be. Idén azonban a gazda kénytelen volt áthelyezni a fészkeket, mivel egy falat le kellett bontani, így a fecskék nem tértek vissza azokba, hanem az istállóban építettek maguknak saját fészket a fecskepárok. 

Komoly büntetés
Az Állami Természetvédelmi Hivatal a múlt héten arról tájékoztatott, hogy 9958 euró büntetést róhatnak ki annak, aki leveri a fecskefészket. A hivatal arra kéri a lakosságot, hogy aki ilyen esetről tudomást szerez, telefonon vagy e-mailben tegyen bejelentést, majd az adott járási hivatal környezetvédelmi osztályának, vagy a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőségnek kell foglalkoznia az ilyen esetekkel. Pál Péter szerint a büntetés kiszabása mindenképpen helyénvaló, de a szabály betartatásával szerinte gondok lehetnek. „Úgy vélem, az államnak nincs arra kapacitása, hogy a fészkek leverését a felügyelete alatt tartsa. Aki le akarja verni, az leveri úgy, hogy ne tudjon róla senki. Ha az állam az illegális fakitermelést nem tudja ellenőrizni és megakadályozni, akkor nem tudom elképzelni, hogy a fecskefészkek leverését ellenőrizni lehet. A rendőrségnek van külön osztálya, amely a környezetvédelmi bűnözéssel foglalkozik, de nem hiszem, hogy ezzel a problémával foglalkozni tudnának” – mondta. Pál Péter tevékenységével azt szeretné elérni, hogy a jövő generációi is ismerhessék még a fecskéket. „Rendkívül fontos szerepük van például a rovarok elszaporodásának megfékezésében is, de általában elmondhatjuk, hogy sok más fajtársával együtt a fecske is a veszélyeztetettek közé tartozik az ember tevékenysége miatt” – tette hozzá. Véleménye szerint sajnos nemcsak az állatok, hanem rengeteg növény is veszélyben van. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?