Ruttkai tragédia: Az EB a legmélyebb szolidaritását fejezte ki Szlovákiával

ruttkai késelés

Az Európai Bizottságot (EB) megrázta a ruttkai tragédia híre, és együttérez a szlovák állampolgárokkal. Ezt pénteken jelentette ki Eric Mamer, az EB vezető szóvivője. Csütörtökön fegyveres támadás történt az egyik ruttkai iskolában. A támadásban ketten meghaltak és többen megsérültek, köztük gyerekek is.

A szóvivő Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nevében őszinte részvétet nyilvánított a meggyilkolt igazgatóhelyettes hozzátartozóinak és barátainak.

„Megmentette a kollégái és a diákjai életét. Önzetlen, bátor cselekedetet hajtott végre, és ez az életébe került” – mutatott rá Mamer. Hozzátette: az EB a sebesülteknek gyors felépülést kíván, Szlovákia lakosaival pedig a legmélyebb szolidaritását fejezi ki. A támadásban megsérült az igazgatónő, két diák és két rendőr is.

Mamer nyilatkozatát szlovákul egészítette ki Peter Stano, Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője, aki a TASR hírügynökségnek megerősítette, hogy a meggyilkolt pedagógus, Jaroslav Budz az osztályfőnöke volt. Szavait Szlovákia lakosainak címezte.

„Ahogy önöket, úgy minket is sokkolt a ruttkai tragédia híre. Osztjuk a gyászukat és a fájdalmukat. Engedjék meg, hogy az Európai Bizottság elnöknője és az Európai Külügyi Szolgálat nevében őszinte részvétemet nyilvánítsam Jaroslav Budz családjának, barátainak és volt diákjainak. Budz az osztályfőnököm volt, matematikát és kémiát tanított. Utolsó leckéjét emberségből, önzetlen, bátor önfeláldozásból adta. Az életével fizetett, hogy megmenthessen másokat. Emlékét örökre megőrizzük” – nyilatkozta Stano a videokonferencia formájában tartott sajtótájékoztatón. Hozzáfűzte: bízik benne, hogy a sebesültek mielőbb felépülnek.

Csütörtökön Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság szlovák alelnöke is reagált a ruttkai tragédia hírére. Elmondta: együtt gyászol a ruttkaiakkal. Utalt rá, hogy az iskolának az egyik legbiztonságosabb helynek kellene lennie. Az elhunyt tanár hozzátartozóinak részvétet nyilvánított, a sebesülteket támogatásáról biztosította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?