Új kiállítás és beruházás Izsán

Izsa
Izsa |

Már látogatható a Duna menti faluban található Kelemantia Római Kori Néprajzi Múzeum járvány utáni első kiállítása. Az intézmény telkén minden jel szerint még idén megépülhet egy iparművészeti műhely.

Június elsejével, de megnyitó nélkül vette fel újra a fonalat a vidéki múzeum, amelyben augusztus végéig tekinthetőek meg a Molnár Belány Szilvia által készített írott tojások, illetve Molnár Imre kerámiái. Kaprálik Zsuzsanna, a múzeum vezetője lapunknak elmondta, nyárra több, gyerekeknek szóló alkotóműhellyel is készülnek. Ha nyernek a megyei pályázataik, valamint világossá válnak a hasonló rendezvényekre vonatkozó higiéniai szabályok, akkor kézműves, valamint az egyiptomi, római és minószi kultúrákat feldolgozó művelődéstörténeti alkotómű-helyek közül választhatnak az érdeklődők. Izsa láthatóan törekszik a község múltjában fontos periódust képező római kori világ eddigieknél is hangsúlyosabb kiaknázására. A múzeum területén az önkormányzat egy INTERREG-es pályázat segítségével egy úgynevezett iparművészeti műhelyet szeretne felépíteni még idén. Természetesen ezt a projektet – amelyet eleve halasztani kellett – is megzavarta a világjárvány, azonban Domin István polgármester szerint már csak egy bürokratikus akadály van hátra. Most az építkezésre vonatkozó közbeszerzés ellenőrzésére várnak a társfinanszírozást is biztosító mezőgazdasági minisztérium részéről. A kivitelezővel már aláírták a szerződést, s reményeik szerint a nyár folyamán elkezdhetik a munkálatokat. A tervezett többszintes épület a római korhoz kapcsolódó állandó alkotói foglalkozásoknak és egy további kiállításnak adna helyet. Az utófinanszírozású projekt részét képezi még ezen kívül például két római őrtorony Izsa két bejáratánál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?